Mickey webnaplója

Még Skodám volt, amikor a közeli benzinkútnál tankoláshoz kezdtem. Rövid idő elteltével a tankolt mennyiséget jelző berendezés iszonyú tempóra kapcsolt, de nem tapasztaltam, hogy a kiömlő nafta mennyisége lépést tartana vele. Nem kellett visszafognom a tömlőt, mert a nyomásnövekedés nem indokolta. Azonnal befejeztem a benzinfeltöltést. S így is akkoriban elég rendes összeget fizettem.
Hét végén két kocsi indult Ráckevére. A közeli tankolót vették igénybe, mert mindkét kocsi feltöltésre szorult. Az egyik 83 l-es tankjába 95 l benzin fért, az enyémbe, amely 50 literes, 48 liter, noha nem jelzett ki még a lámpa, amely esetünkben teljes pirosra váltás után még kb. 80 km megtételére elegendő benzint tárol.
Sógorom kérdi, hogy lehet ennyit tankolni? Mondom: ha tankod van, akkor 700 l-t is vételezhetsz. De ez autó! Persze gyanút fogtunk. Ha reklamálunk, hivatkozhattak volna a kút meghibásodására, feljelentés esetén pedig szintén kétes eredményt könyvelhetnénk el. Mondjuk, visszakapnánk néhány eurót, forintot. A kútkezelő pedig vagy büntetést kapna vagy az ellenőr némi baksis zsebébe csúsztatása után felejtené az ügyet. Ezt felénk korrupciónak hívják, nagyban maffiának, kicsiben – Dickens nyomán – pipifosztásnak. A magam részéről szelíden lezártam a témát. Ha egy mód van rá, nagy ívben elkerülöm az inkriminált kutat, hisz annyi másik van a környékünkön.
***
A múltkor írtam, hogy Levike szereti a szőrös husit, ami felnőttesen bécsi szeletnek neveztetik, és szereti a szőrös gombócot is, amelyet nem kell magyaráznom. Változik a világ: Zsuzsa lány gyerekkorában talán jobban szerette a porcukros zsemlemorzsát, mint magát a gombócot, s ki is nyilvánította, hogy kér még „port”, gombócot nem.
Ma azzal állt elő Levi, hogy „Apa labdázzunk: Tudod, hogyan? Veszekedjünk a labdáért.” Ezen újabb gyerekszáj annyit jelent: cselezzünk.
Levi érdekes magyart használ. Nem bajlódik elváló igekötőkkel. Így beszél: Apa, idejöjj! Fussunk. Megfogj! Még: Elkapjál! Most elkaplak.
Ízelítő a Jób 30-hoz. Jób nyomorúsága: „De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam... A közösség köréből kitaszítják őket, s kiabálnak rájuk, mint a tolvajokra. Szörnyű barlangokban kénytelenek lakni, porral telt odúkban, sziklaüregekben. Tüskebokrok közül hallik kiáltásuk, csalánbokrok alatt kuporognak együtt. És a gyermekeik: rettenetes fajzat, nép, melynek neve sincs, ország száműzöttje. És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául. Undorodnak tőlem és távol maradnak, és nem átallnak arcomba köpködni... Kövekkel dobálnak... Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik... eltűnt méltóságom... Betegség mardossa csontomat ... hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz. Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám. Kegyetlen zsarnok lettél ... harcba szállsz ellenem. ... a halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik. De ráemeltem-e a szegényre kezem, mikor nyomorában segélyért kiáltott... Bizony, jót reméltem, és a rossz ért utol, fényességet vártam, és sötétség érkezett... nincs vigasztalásom, feljajdulok, ha a gyűlésben felállok. A sakáloknak lettem testvérévé, sorstársává váltam a struccmadaraknak. Bőröm feketedik és leszakad rólam. Lázas forróságban égnek a csontjaim. Gyászdallá változott citerám zengése, furulyámnak hangja siratóénekké.” Közöm. Jóbot kineveti az alja nép, gúnyolódnak, megvetik, kiközösítik, leköpdösik. Méltósága a porban hever. Az Úr látja, és egyelőre hagyja is. Jób valamiképpen ebben a vonatkozásban Jézus Krisztus előképe, Krisztusé, akinek Pál szerint „könyörgése meghallgatásra talált”. Ezen elcsodálkoztam, akárhányszor olvastam. Hogyan kell érteni? Hiszen kínhalált szenvedett. Egy megoldás kínálkozik: Igaz, hogy meghalt, de az is igaz, hogy feltámasztotta a halálból az Isten. Jóbnak nem kell eddig elmennie a szenvedésben. De ez még odébb van.