Ma este a maradék fél pirulát is felejtem. Ne kérdezd, hogy érzem magamat. Úgy, mint a kamasz, aki újra tanulja magát, mert megnőttek tagjai, mert magasabb lett, mint korábban volt, mert bábállapotban leledzik. Várom, hogy megállapodjon súlyom, hogy huszadrangú kérdéssé legyen az étkezés, mint olyan, hogy visszanyerje gyógyszerektől feszített szervezetem a természetes formáját, hogy felejtsem a renoválásom részletkérdéseit, hogy lendületesen legyek képes cselekedni, s hogy ne foglalkozzam többé saját egészségi állapotommal. Remélem, hogy hamarosan eljön ez az idő. Később még tapasztalataimról be fogok számolni, s tervezem, hogy buzdítsak másokat is arra, hogy vegyék kezükbe saját renoválásukat.
- ZSOLTÁR. AZ IGAZ ÉNEKE (Zsoltár, szombati ének) Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni; reggel hirdetni irgalmadat, éjszaka meg hűségedet, tízhúrú hárfával és lanttal, énekkel és muzsikával. Tetteid, Uram, örömmel töltenek el, kezed művein ujjongok: „Mily fönségesek a tetteid, Uram, s gondolataid nem lehet kifürkészni!” Az értelmetlen ember nem foghatja fel, a balga nem ismeri meg őket soha. A bűnösök nőhetnek, mint a fű, a gonoszok csillogva járhatnak: örök pusztulásra vannak ítélve mind, de te fölséges vagy örökkön-örökké. Lám, ellenségeidnek el kell pusztulniuk, a gonosztevőket szétszórják mind, de belém erőt öntesz. Fejem fölemelted, mint a bivaly szarvát, és fölkentél színtiszta olajjal. Szemem letekint ellenségeimre, fülem hallja a gonoszokat. Az igaz virul, mint a pálma, fölfelé nő, mint a Libanon cédrusa. Az Úr házában vannak elültetve, Istenünk csarnokában virágoznak. Még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek, tele vannak nedvvel és élettel, hogy hirdessék: „Az Úr igazságos, ő az én sziklám, igazságtalanság nincsen benne!” Közöm. Ez csakugyan ének, a feldobottság idejének dala. Kap az ember fűhöz-fához. Hárfához, lanthoz, muzsikához. Mert öröm lakik benne. Mert mindent remél, mindent eltűr, mindent színesebbnek lát, minden érzékével a végtelenhez kapcsolódik. Öregkorában gyümölcsöt terem, mint nyolcvanon felül Verdi, aki az Aidával rukkolt elő. Akinek elég nagy a hite, soha nem erőtlenedik el. Soha nem hagyja, hogy maga alá kerüljön.
Utolsó kommentek