Mickey webnaplója

Írtam már, a 29-es buszon örültem, ha ülőhelyre találtam felszálláskor. Aztán változott a kép. Felállt valaki az ajtó melletti ülésről. Ott ülve a leggyorsabb a leszállás. Vagy a hátsó keréken lévő egyszemélyes ülőhelyre kellene mennem – meditáltam, mert ott három oldalról volnék megtámasztva. Stb. Jaj, annyian leszálltak. Immár melyik ülést válasszam? A közmondás szerint egy *-gel nem lehet két lovat meglovagolni. Ez így van. Nem említeném újra az előzőeket, de mintha mostanában felmerülne a költözködés kérdése bennünk. Igen ám, de hova? Ha kérdezed, hogy meg vagyunk-e elégedve jelenlegi lakásunkkal, azonnal rávágnám, igen, meg vagyunk elégedve. A fiatalok az övékkel. Ők is. Hát akkor? Hát akkor ez azt jelenti, hogy nem sürgős elhagyni jelenlegi lakásainkat. A következő kérdés, hogy ha mégis, akkor hová menjünk. Adódik: Vegyünk egy kis lakást a házban, s a létszámarányok miatt a fiataloké legyen a nagyobb. Igen, de nem akarja senki eladni kislakását. És a szomszédban? Az is megfelelő lenne. Esetleg költözzünk vidékre? Jogos. Szép tájakon, kiürülő falvakban olcsón nagyszerű házakra lehet találni. De miért éppen nyugatra, miért nem keletre, miért északra, miért nem délre. És egyáltalán hová? És ha egy konkrét helyre, miért éppen oda? Van-e ott orvos, van-e korszerű iskoláztatási lehetőség? S nekünk van-e lehetőségünk távmunkára? Milyen a közlekedés? Milyen a közbiztonság? Milyenek a szomszédok? Miért hagynánk itt összes ismerőseinket? Csupa megválaszolatlan kérdés. Egyszerre több lehetőség is adódna? Melyiket válasszuk, és miért éppen azt, miért nem egy másikat? Ugyanoda jutok a gondolkozásban (Egy s*-gel...)
***
Olvasom Móra szép magyarsággal megírt gyerekkönyvét. Én idős felnőtt volnék, mégis segédeszközökhöz kell folyamodnom, hogy megértsem, mit ír a jó szerző. Nem kezdtem az elején preparálni a nekem idegen szavakat, ezért csak néhányat emelek ki, amelyekkel a szövegben többször találkoztam. Kukulla (egyházi eredetű szó, amely csuklyával ellátott köpönyeget jelent).
Elvisz a markoláb. (A markoláb képzeletbeli gonosz lény elhalványult jelentéssel (MÉKSZ). (Bumbus, mumus, etc.) Peremér virág. Mai formája: peremizs. A csöves virágú fészkesek családjába tartozó sárga vagy narancsvörös sugárvirágú növények nemzetsége.(MÉKSZ) Nem is olyan könnyű ma gyereknek lenni.
***
Az igeliturgián elhangzik, hogy „Az oltárszekrényben őrzött Szentostyákat ... most idehozzuk az oltár asztalára. A szentségi körmenet alatt énekléssel, csendes imával fejezzük ki hitünket...” ehhez képest nincs körmenet, hanem a szertartást végző az oltártól egyenesen a szentségházhoz megy, majd vissza. A körmenet kifejezés alighanem arra az ókorban folytatott gyakorlatra utal, amikor az igeliturgia és az áldozati liturgia helye nagyon szétváltak egymástól. Ekkor az egyik helyről a másikra gyalogolt a pap és a hívek. Ott jogos volt körmenetről beszélni. Ma meglehetősen érthetetlen ragaszkodni ehhez a kifejezéshez. Ugyanígy a görög katolikus liturgia is hivatkozik egy ponton egy rég nem folytatott gyakorlatra. Amikor azt mondják: „Az ajtókat, az ajtókat, figyelmezzük!” (ti. csukják be az ajtónállók), ezzel arra a régi gyakorlatra figyelmeztetnek, amely már kiveszett, s amely arra utalt, hogy a mise misztériumában, a miatyánk elmondásában nem vehetnek részt a hittanulók, mert még nem jutottak odáig, hogy értsék ezeket. Csakhogy nem így van ma már. A szöveg túlélte a gyakorlatot.                     
103. ZSOLTÁR. (ízelítő) ISTEN A SZERETET (Dávidtól) Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! ... meggyógyítja minden gyöngeséged ... Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod. ... Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban ... Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket. Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik ... Az ember napjai a fűhöz hasonlók, virul, mint a mező virága, de egy kis szellő s már vége van: a hely is elfeledte, ahol addig állt. Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, és igazságossága fiaik fiaival. Közöm. A zsoltár gerincében áll legfontosabb meglátása: Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. Ez alapvetően fontos. Előtte nem állhat meg senki sem érdemeire hivatkozva. De nagyirgalmú, hosszan tűrő és megbocsátó. Emiatt van esélyünk a vele való szimbiózisra. Most mégis mást emelek ki: mint a sasé, megújul ifjúságod. Így, hetven felé igyekezve joggal gondolom, hogy az ifjúságnak a szikrája sem él bennem, legalábbis külső megnyilvánulásait tekintve nem. Emlékeimben, néhány gesztusomban bizonyára él még, de úgy nézek rá vissza nosztalgiával, mint Juhász Gyula Annára. „Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár. S e szőkeségben újra érzem őt.” Ám meggondolkoztat Dávid megfogalmazása. Alighanem arról szól, hogy Istennek minden lehetséges. És ez igaz. A kérdés csak az, hogy miközben javunkat akarja, feldob-e ifjúkori frissességgel, vagy sem. Itt csak esélyek vannak a gondviselés mikéntjére.