Mickey webnaplója

Van egy Murphy-törvény. E szerint az emberek jó vezetés mellett folyamatosan azon munkálkodhatnak, amelyek tehetségüknek megfelelő. Alkalmasak a különféle kihívásoknak megfelelni, és elég széles ennek a palettája. Kudarc akkor következik be, amikor a majomlétrán oda kapaszkodnak, ahová már nem szól a kompetenciájuk. Ettől volt mulatságos annak idején az illetékes elvtárs, mert komolyan gondolta magáról, hogy minden ügy hozzá tartozik. Bár olykor rapszodikusan kijelentette, hogy adott kellemetlen ügy nem tartozik hozzá. A kompetencia éppen ezt a fogalmat fedi le: Illetékesség.
Nemrégiben megkértek, hogy legyek részese egy csevegő műsornak, ahol is az adventet kell elővezetni témaként, de úgy, hogy ne érezzék rosszul magukat azok se, akik nem várják Jézus születését, se magát a karácsonyt. Nem sokat haboztam rajta, hogy elutasítsam a kérést. Nem az én kompetenciám. Szeretek írni, s nem szeretek beszélni tömeg előtt (stúdióban se). Próbáltam értésére adni annak, aki felkért, hogy írást kérjen tőlem, azt teljesíteni fogom. Miért is kért volna, amikor csevegő partnert keresett. Életem során nem egy és nem két felkérést hárítottam már el.
Egy alkalommal valakinek főkönyvelőre lett volna szüksége. Miklós, ugye te értesz a könyveléshez. Hárítottam: valaha tanítottak könyvelést (akasztófás papír). Mi tagadás egy szerény jeggyel átmentem. De főkönyvelőséget vállalni?!    
Máskor rám néz az illető. Miklós, ugye te beszélsz nyelveket? Mondom, nyelveket nem, de magyarul tudok. Orosz és német alapfok birtokában meg se kísérelem bizonyítani, hogy beszélek nyelveket. Nem az én illetékességem.
Valaki arra kért, hogy a rádióban egy kerekasztal beszélgetésen vegyek részt a zene témakörében. Szeretem a zenét, ismerem is valamennyire a zeneirodalmat. De hogy stúdióbeszélgetésben vegyek részt, az nem az én kompetenciám.
Mondják, suszter, maradj a kaptafánál. Szerintem a közepébe talál a mondás, még akkor is, ha érdekes tapasztalat lehet olykor kísérletezni: vajon elég slágfertig vagyok-e, ha élethelyzetem megkívánja.
Magyarán: tehetségeink határainak a kikutatása fontos és szükséges valami.
Ám rossz élményként emlékszem egy évtizedekkel korábbi találkozóra. Főiskolás lehettem, barátom is az. Felkérték, hogy legyen egy találkozó szónoka. Falusi fiatalokkal való kapcsolatfelvételt célozta a tervezett szónoklat. Az értelmiségi fickó kivonult az emelvényre, és kb. ezt mondta: Most eljöttünk ide, hozzátok, hogy kölcsönösen megismerkedjünk, ti velünk, mi veletek. Jó, hogy találkozunk. Találkozni jó. És ezt ragozta még egyre zavartabban, majd lelépett a pódiumról. Égett, mint a Reichstag. Nem ismerte fel tehetsége korlátait.
Nem véletlen tehát, hogy blogger lettem. Erre predestináltattam.  Vén ám – írói vén a.
110. ZSOLTÁR. A MESSIÁS FŐPAPSÁGA (Dávid zsoltára) Azt mondta az Úr az én Uramnak: „Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart. A halottak halomban feküsznek, szerte a földön fejeket zúz szét. Útközben a patakból iszik, és újra fölemeli a fejét. Közöm. A próféta Dávid mutatkozik meg itt. Az „Atya jobbján ülő” isteni hatalommal rendelkezik. Ez majd a Messiás lesz. Tiéd a királyi méltóság (vö. Krisztus Király) Melkizedek az igaz főpap; személye elég titokzatos. Ábrahámmal találkozott s megáldotta. Jézus a szegletkő, aki e kőre esik, összezúzza magát, akire rázuhan, azt szétmorzsolja – próbálja értésünkre adni a Mester. Csupa messiási jelkép. S csakugyan teljesedett. Amit tehetünk: Nyílt szívvel rácsodálkozunk Jézus kétségbe vonhatatlan hitelességén. Erre van, aki rájön az írások olvasása által, van, aki nem.