Mickey webnaplója

Mondják, hogy Schubert, a zeneszerző kb. 500 dalt írt. Olykor felvilágosították, hogy az éppen elhangzó dalt ő írta. Rácsodálkozott, mert nem emlékezett rá, hogy ilyet írt volna. Olvasom Csathó Kálmán Írótársak között c. könyvében a Herczeg Ferencről szóló megemlékezését. Ebben írja: Egyszer valamelyikünk a Gyurka és Sándorka c. könyvéből idézett valamit. Herczeg nagyot nevetett rajta, s mikor meghallotta, hogy a saját könyvéből van, csodálkozott: ez benne van? Nem emlékszem rá. Csathó így folytatja: néhány évvel előbb írt saját elbeszélésemet fokozódó kíváncsisággal olvastam végig egy régi lapban, mert egyetlen szavára sem emlékeztem, a mese kibogozódására meg éppen nem. ...az író éppen úgy megszabadul ötleteitől és emlékeitől, mint  lelkifurdalásaitól a hívő, ha meggyónik. (151-152. o.) 
Jót mosolyogtam a felvetéseken, mert hasonló épp a hétvégén fordult elő velem. P. egy elméleti fejtegetés tőlünk távolállóságának ekképpen adott hangot: Kit érdekel? És jelentőségteljesen rám nézve megismételte: Kit érdekel? Látva értetlenségemet hozzátette, hogy olvasta a blogomat, amely éppen ezekről a hiábavalóságokról szól. Aha – vágtam rá zavartan –, noha fogalmam se volt róla, hogy valaha írtam a témáról. Miután a vendégek elmentek, a google segítségével megtaláltam egy Kit érdekel? című posztot. Csakugyan én írtam, mintegy öt hónapja. De hát azóta kb. 150 posztot írtam, összesen pedig több mint 4000-et.
***
Ugyancsak Csathó jegyzi le S. Maugham véleményét: „Az író az egyetlen szabad ember. ... akármiféle kétségbe ejtő gondolat nehezedik rá: csak papirosra kell vetnie, és egy történet mozzanatául vagy egy tanulmány példázatául felhasználnia, hogy megszabaduljon nyomasztó emlékétől.” (199. o.) Ez többé-kevésbé így is van. Klasszikus példaként szokták emlegetni, hogy Madách Imre „kiírta magából” Az ember tragédiája c. munkát. Ez igazolni látszik sok-sok ember grafomániáját. Az enyémet is. Bár szigorú vagyok abban, hogy kiadjak bárki ismerőst – esetleg rossz színben feltüntetve. Éppen Herczeg Ferencről írja Csathó, hogy ő bizony megtette, mintegy bosszút állva azokon, akik belekotortak és felborították házasságát.
Maugham véleménye azért sántít, mert számos eszköze van annak, hogy valaki megszabaduljon nyomasztó élményeitől. Nem kell ahhoz íróvá lennie, arról nem is beszélve, hogy az író egyáltalán nem szabad, amennyiben íróasztala mögött ülve tölti életét, s jó esetben szereti azt, amit művel. Avagy van-e nagyobb megkötöttség, mint letermelni a kötelező adagiumokat, csak úgy mint egy úszónak a napi edzésadagját. 
137. ZSOLTÁR. A SZÁMŰZÖTTEK ÉNEKE. Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: „Zengjetek nekünk dalt a Sionról!” De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén? Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom! Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé! Ne felejtsd el, Uram, Edom fiainak Jeruzsálem napját! Amikor így kiáltoztak: „Romboljátok le, romboljátok le, hadd pusztuljon el a földig!” Bábel leánya, te pusztító, áldott, aki megfizeti neked, ami gonoszságot velünk tettél! Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán! Közöm. 1. Ronda dolog a legyőzött ellenségtől örömteli éneket várni. 2. Nagyon sokat idézett rész, amely az esküdözésről szól: Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom! Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad. Kemény kijelentés ez. 3. Az elkeseredettség miatt a zsoltározó átkot szór a babiloniakra. Csapják falhoz Bábel gyermekeit. Ezen a mentalitáson túl kell lépnünk, vagy számolhatunk a Mester kritikájával: „Nem tudjátok, hogy milyen lélek lakik bennetek!”