Mickey webnaplója

Ha megkérdezed, mit várunk adventben, mindenki rávágja, a Krisztust. Erre erősítenek a (nép)énekek. „Téged vár epedve, a halandók lelke; megígérte jövetelét a Messiásnak...(H. 6); jöjj el, Istenünk 13; Hozzávehetjük még a régi francia dallamra Kodály által szerzett opuszt is: Jöjj el, jöjj el, ó Emánuel;  Továbbá: Harmatozzatok magasságos egek, felhők hozzák az igazat. Ezek tehát azt sugallják, hogy várjunk Jézus érkezésére. Ehhez képest mást mond a Biblia: „Kezdetben volt az Ige.” (János ev. prológusa) S ha ez kevés volna, akkor emlékeztetek arra a krisztusi ígéretre, ahol ketten-hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok velük. És még: A mise naponta megjeleníti Krisztus keresztáldozatát, aki kifejezetten állítja, hogy jelen van az Oltáriszentségben. A kérdésem évtizedek óta: Hogyan várhatunk arra, aki köztünk él, akit magunkhoz vesszük a kenyér színe alatt?
A megoldás teljesen kézenfekvő. Nem Krisztusra várunk, hanem karácsonyra. Ha megkérdezed: Karácsonykor mit ünneplünk, a válasz: Jézus születésnapját.
A kérdés: Mire várunk adventben, a válasz (úrjövet?, no nem): Krisztus születésnapjára.
Így kerül minden a helyére.
Nem kell hozzá sok fantázia, hogy megértsük, mi ennek a várakozásnak a hangulata, izgalma. Négy gyermekünk van, és jelenleg kilenc unokánk. Felteszem, hogy mindnyájan megértük már annak a várakozásnak a pozitív élményét, amely bennünk lakik. Hiszen már megvásároltuk az ünnepelt ajándékát. Tényleg alig várjuk, hogy elérkezzen a várva várt nap, a születésnap. Előre azon örvendezünk, hogy reményünk szerint sikerült az ünnepelt kedvére járnunk az ajándék kitalálásával, megvásárlásával vagy elkészítésével. Megelevenedik bennünk a kisgyerek elemi öröme, mert megérzi, hogy szeretet veszi körül, megérzi, hogy léte fontos azoknak, akiktől az ajándékot kapja. Ez a szeretetáramlás cikázik az ünnepelt és az együttünneplők között. Innen a feszültség a születésnapot megelőző várakozásban. Ugyanez az érzés keríthet hatalmába minket, amikor várjuk, hogy Jézus születésnapja jöjjön el.
Ha Jézus születésnapját ünnepeljük, szokás egymást megajándékozni. Helyette?
Az ő születésnapját akkor ünnepeljük igazán, ha életünk vezetését az ő kezébe tesszük, s minden igyekezetünkkel törekszünk az ő életpéldájának és tanításának a követésére. Ez lehet méltó ajándék annak, aki utóbb új dimenziót nyitott az embernek.    
150. ZSOLTÁR. ZÁRÓ DICSŐÍTÉS (Alleluja!) Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek égi erődítményében! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságának teljességéért! Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat! Alleluja! Közöm. Ezt a hálaadó zsoltárt számos zeneszerző megkomponálta. Pl. Cesar Franck, pl. Halmos László, pl. Viadana, pl. Szilas Imre (Praise the Lord), Kodály, Schumann, Sztravinszkij, Britten, Vukán György, a taizéi Berthier, Debussy és még sokan mások.  Hogyne tették volna, mikor mintegy felszólítást kaptak rá: dicsérjétek trombitával, citerával és hárfával, fuvolával, gitárral, zengő, búgó cimbalommal, mindenki, aki csak él. Ezek a feldolgozások életszagúak, és a zeneszerzők a legkülönfélébb módokon adnak hangot ujjongásuknak. Érdemes meghallgatni néhányukat, hogy ránk ragadjon eksztázisuk.
Ez a poszt annak a férfinak szól, aki kora hajnalban megkérdezte, hogy mikor jelenik meg az új könyvem? Nem is vettem a lapot. Hisz már öt éve cikkem se jelent meg a korábbi szerkesztőség megszűnése óta. Mindenesetre azt válaszoltam neki, hogy könyvem nem jelent meg, (a kéziratok végleg PC-m rekeszében maradnak), ám több mint 4000 posztom őrzi a világról alkotott elképzeléseimet.
Akinek  van hozzá érkezése, azokat olvassa.