Mickey webnaplója

Ha még 365 nap eltelik (benne a mai is), vége 2016-nak. Mint ismerjük, „/ ... a szárnyas idő hirtelen elrepül, / S minden míve tünő szárnya körül lebeg! /” Napok óta lessük, havazik-e vajon? De nem. Talán a hó megijedt a mínuszoktól. Hó nélkül is –7C-fok uralja kies régiónkat.
Mire jó ez a téli piros orrú fagy?
Sok mindenre.
Nekünk pl. arra, hogy az üzletközpontból teli cekkerekkel (bevásárló táska) hazaérve, és sebtében reggelizve leürítsem a fagyasztót, és további fagyás céljából kivigyem a négy fiókot az erkélyre, ameddig levakarom a lecsapódott jeget a fagyasztó hűtőbordáiról. Mindössze másfél óra alatt sikerült végezni a munkával. Közben folyamatosan azon törtem a fejemet, hogy miért nem önleolvasztó a rendszer. Miért kell megvárni vele a – hála Istennek nagyon ritka – áramkimaradásokat. Legalább –3 fok volt kint, amikor visszapakoltam a fiókokat a helyére. Garantáltan nem olvadt ki semmi. A gép bekapcsolva. Hűt és hűt, mint a bolond.
Ma tehát nem voltam sétálni, nem láttam a Dunát, amint becsületesen folydogál, már ami maradt belőle, ugyanis igen alacsony megint a víz szintje. Nem láttam a környező pocsolyákat se, amelyek viszont bizonyára jegesek. Egyáltalán: nem láttam semmit. Persze fotó sem készült. Napok óta reméljük, hogy a fiatalok hazatérnek alternatív otthonukból. Nem győztem aggódni, hogy havazni kezd, és ottragadnak Szombathelyen; vagy pocsék útviszonyokkal kell nyűglődniük, mint odafelé menet, amikor is ellepte őket a sűrű köd. Aztán szilveszter lett, aztán Újév napja lett, aztán mára sem havazott, legalábbis itt nem. Reméljük, még ma épen és egészségben viszontlátjuk őket.
Alapélményünk mostanában a várakozás. Mintha közlekedési lámpánk folyamatosan sárgát mutatna. Hosszasan nem jön senki és semmi, de bármikor érkezhet. Olyasfajta bizonytalanságban élünk, mint a róka, aki a kishercegnek azt mondta: „Jó lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. Ha például délután négykor érkezel, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet...”
Nem mondom, hogy egy csomagot hozó futár miatt díszbe kívánom öltöztetni a szívemet, de ha késik, várakozom, ha sokat késik, sokat várakozom. A kiszámíthatatlan várakozási idő nem kedvez annak, hogy díszbe öltöztessem a szívemet. Egyszer egy induló, alighanem szélhámos céggel üzleteltünk. Kifizettünk egy-két adag ebédet egy hónapra előre. Olcsónak tűnt. Először du. 4-kor hozták a menüt. Majd napokig egyszer sem, utóbb egy alkalommal délben. S ettől fogva nem jelentkeztek. Várhatnám őket ingben-glóriában. Azóta, hogy nem jelentkeztek, több százszor éhen kellett volna vesznem, még akkor is, ha kb. két hetet el lehet az ember üres gyomorral.
Így vagyunk a szállítókkal, így a rokonlátogatásokkal. Jön, nem jön? Mikor? Ez itt a kérdés. Hogyan találok a Lőpormalom utcába?... Nem jön össze... Talán hatra ideérek stb. Ez itt a válasz.
És állunk az ablak előtt. Várunk, mint Osztrovszkij hőse, aki férje frontról való érkezését várja.
Nem jó várni.
Inkább olvasson az ember, nézze a tévét, csináljon bármit, aminek több értelme van.
Ízelítő a Péld 20-ból. ... senki nem lesz bölcs, aki tántorog. ...Tisztességben éli életét az igaz, boldogok utána a gyermekei...  Ki mondhatja: „Tisztán tartottam szívemet, s ment vagyok a bűntől?” ... Ahogy a gyerek játszik, abból látni lehet, tiszták és igazak lesznek-e a tettei. ... ne komázz azzal, aki nem fogja be a száját. ... Hagyatkozz az Úrra, ő majd kártalanít. ... A férfi lépteit az Úr irányítja – ember hogyan érthetné az útját? ... Az embernek a lelke az Úr szövétneke, behatol a testnek minden zugába. Közöm. Egy gondolatot emelek ki: Hagyatkozz az Úrra, ő majd kártalanít. Nemcsak kártalanít. Üdvözít is. Ez azért fontos, mert önerőből nem megy. Csak ha arra hagyatkozom, aki képes saját miliőjébe vonni valakit tetszése szerint, igazságossága és irgalma szerint.