Mickey webnaplója

„Jósolni nem könnyű, kiváltképp a jövőt illetően” – tartja a szállóige. Tegnap éppen ezen gondolkoztam útközben a rendelő felé. Ha megszédülök, ha megcsúszik egy autó, akkor nekem végem, már fülmosásra sincs szükségem. Hogy azonnal meghalni, vagy még negyven évig élni jobb-e, filozófiai kérdés. Pál mondta: „Nem tudom, mit válasszak. Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.”(Fil 1,23–24)
Ha tehát én is életben akarok maradni, kell, hogy oka legyen. Ez az ok a szolgálat volna? (Lehet, de az is igaz, hogy élesebben kellene látnom, hogy ha miféle szolgálatra gondolhatok?) Ezért próbálok tápászkodni, megújulni, ahogy az rajtam múlik. Megújulni testben-lélekben. Az első minden bonyolultságával együtt is beláthatóbb, mint az utóbbi.
Hogy mennyire nem egyszerű a kérdés, Nemeshegyi Péter jezsuitától többször hallott történet mocorog bennem. Történt pedig, hogy Japánban egy rendházban dolgozott egy idős, kilencvenes éveiben járó francia testvérrel. Az öreg megitta a maga francia borocskáját, elszívogatta szokásos pipadohányát; egyáltalán – meg volt elégedve sorsával. Egyszer Péter bácsi rákérdezett az öregre:
– Aztán mondja, nem kívánkozik már a túlsó partra, hogy személyesen megismerje az örök boldogságot.
Az idős jezsuita hosszasan gondolkozott, szívott még egyet-kettőt a pipájából, és úgy válaszolt:
– Nem túlságosan.
Hogy alapos volt-e véleménye, ki tudja? Mindenesetre egy ekkora élettapasztalattal rendelkező szerzetes is tétovázhat: Vajon mi lenne jobb?
Van ebben valami esztétikus.
Amíg el nem jön a magzat ideje, addig nem vágyakozik az anyaméhből kifele. Jól érzi magát abban az állapotában, amelyben éppen leledzik. Más kérdés, ha az ember tudná, amit Szent Pál tudott, aki megjárta a „második eget”, vágyai átalakulnának.
De ha már itt élek, tudomásul kell vennem, hogy koromnál fogva egyre több korrekcióra szorul leépülő testem állapotának megőrzése. Ebben segít a p.k-étrend, amely vélhetően a civilizációs betegségeket megállítja, sőt rehabilitál is, a természetes kopás mégse megállítható. Jó ezzel kalkulálni.
Ízelítő a Péld 27-ből. Ne dicsekedj a holnapi napoddal, hisz mit szül a nap, nem tudod előre. Más dicsérjen, ne a saját szád, idegen valaki, ne a magad ajka! ...ki állhat meg a féltékenység előtt? A nyilvános korholás többet ér, mint az a szeretet, amelyet eltitkolnak. ... a gyengéd barátság vigasz a léleknek. ...A közeli szomszéd jobb, mint a távoli testvér... Amikor az okos bajt lát, elrejtőzik, a balgák továbbmennek, aztán kárát vallják. ...meg kell vizsgálni a hízelgők beszédét. Közöm. Az első kiragadott mondat Jézus megfogalmazásában egy érdekes történet. egy szorgalmas és szerencsés emberről szól, aki látva hogy hatalmas termést aratott be, azon törte a fejét, hogy csűrökkel megnöveli tárolókapacitását, és boldog tétlenségben élheti életét. Itt jön a figyelmeztetés: „Esztelen, még az éjjel számon kérik lelkedet”. Bizony, ez előfordulhat. Más dicsérjen, ne a saját szád, szintén általános érvényű igazság. Ki ne vágyna elismerésre, pozitív megerősítésre. Ilyen ember tán nincs is. Egyesek provokálják a kitüntető szót, mások próbálják önreklámmal környezetük figyelmét és elismerését kicsikarni. Egy vonatkozó közmondás szerint öndicséret büdös. Adódhat, hogy akad társaságában olyan ember, aki állandóan dicsérgeti azt, akitől függ. Erről szól ez a vers: meg kell vizsgálni a hízelgők beszédét. Meg ám, mert könnyen elhisszük saját kiválóságunkat, de vajon megszolgáltuk-e?