Mickey webnaplója

Ki vagyok valójában? – kérdezhetem – mint Hófehérke mostohája: Tükröm, tükröm, mondd meg gyorsan, ki a legszebb országomban? És belenézek. Ám akit látok, az nem én vagyok, hanem a saját tükörképem. Könnyen belátható. Szemben állok a tükörrel. Tudom, hogy a választékom bal oldalamon van. (Általános igazság. Oka valószínűleg az, hogy jobbkezesek vagyunk. Átnyúlunk fejünk fölött, karunk ott motoz kényelmesen, onnan fésüljük oldalra hajunkat.) Van egy kidudorodás az arcomon. A tükörbe nézve azt látom, hogy a velem szemben mutatkozó arc bal oldalán van ez a kinövés. Így is raktározom el magamban. Amikor kitapogatom, a jobb oldalon találom. Mindenki más is úgy találja, hogy a jobb arcfelemen található ez a jellegzetes dudor. Miért hiszek a tükörnek? Azért, mert minden velem szemben álló emberről tudom, hogy nekem jobb kéz felől találom az ő balorcáját és fordítva. Amikor szembesülök saját fejemmel a tükörből, akkor megfordított arcom néz velem farkasszemet. Egyedül a fotó láttat engem helyesen. Magamat csak fényképekből, festményekből ismerhetem meg. „Hiába fürösztöd tenmagad, csak másban moshatod meg arcodat” – írta József Attila.  Hiába mereszted szemedet a tükörbe, csak fotókból ismerheted meg arcodat – mondom én.  
A dolog még ennél is cifrább. Szemem objektíve feje tetejére álló képet lát természeténél fogva. Úgy alkot képet, mint egy konvex lencse. Tehát amit lát, az egy feje tetejére álló világ. Ám ki tudja, miért, elég gyorsan megfordítja a látott teret agyunk idegrendszere. Szubjektív látásuk ezért a fordított fordítottja, azaz mindent talpán állónak érzékelünk. Hogy ez így van, kísérleti úton bizonyították. Térfordító szemüveget biggyesztve az emberre, az első napon fejetetejére állított világot látunk. Másnap agyunkban minden összekeveredik, és amit látunk az kesze-kuszaság. Harmadnapra azonban a térfordító szemüveg ellenére talpra állnak bennünk a dolgok. És a térfordított világ egy térfordítás után helyesen mutatja a látottakat. Ám ha most levesszük a térfordító lencsét, a folyamat visszafelé játszódik le. Fejtetőre állnak bennünk a látottak, majd átmeneti zavar után szubjektív módon talpra állítva látjuk környezetünket, annak ellenére, hogy objektíve szemünk fordított világot kínál megnézésre. Tudod még követni? Az én kérdésem ezután az, hogy mihez képest áll talpán minden. Mit vél agyam arról, hogy fejetetején és talpán? Hol dől el a dolog? A fülben lévő három félkörös ívjáratban a sztatolit-szemek érzékelése alapján? A tömegvonzás tudomásulvétele folytán? A tudatalattiban rögzült őskép felel a fent-lent programozásáért? Installálva van agyunk gyökérkönyvtárában? Mindezek együtt okozzák?
De hát minek is mindent tudni. Elég, ha nem hiszünk a tükörnek, és tudomásul vesszük, hogy akit benne látunk, azok nem mi vagyunk. Csak tükör által tengelyes-szimmetriában.
Ízelítő a Péld 31-ből. VIII. LAMUEL SZAVAI
Lamuelnek, Massza királyának szavai, amelyekkel az anyja oktatta: ...Nyisd ki a szádat ahelyett, aki néma, a gyámoltalanok ügye védelmében. Nyisd ki a szádat és dönts igazságosan, szerezz érvényt a szegény s elnyomott igazának!
IX. A DERÉK ASSZONY DICSÉRETE Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje (egész) szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig a javára van, sose a kárára, életének minden napján ... (vége a Példabeszédek könyvének) Közöm. Az első feléből vett tanítást ma így fogalmaznánk: Légy szószólója azoknak az egyszerű embereknek, aki nem képesek elesettségük okát megnevezni, panaszaikat, sérelmeiket artikulálni. A második rész a mai fülnek eléggé rossz ízű. A feministák kikérik maguknak ezt a patriarchális megfogalmazást. Hány nősülő legény olvassa boldogan a házasságkötés olvasmányaképpen. Miért rossz ízű? Mert az asszony értékéről, hasznosságáról beszél, aki férjének javára van, gyapjút, kendert fon, ügyesen alkudozik, éjjel kel, megfőz egész napra, szolidáris a szegényekkel, ruhát varr mindenkinek, bölcsen beszél, stb.
Értéke többek között abban áll, hogy férjét a kapuknál igen nagyra tartják felesége miatt.
Még hozzáteszi az író, hogyha szép, akkor se bízza el magát a nő: „csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az okos asszonynak kijár a dicséret”. A népdalszövegek nálunk is mintha az ószöv.-i hagyományt követnék. Keservesen nevelt engem, éjszak font, nappal mosott, abból a kis pénzből tartott... és még: Nékem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel, főzze meg a vacsorát...