Mickey webnaplója

Ma ólmos szürke ég fogad reggel. Holnap szombat, és valószínűleg havazni fog. Egykori sofőrünk visszakérdezne: Mire számítottál: Pirított hógolyóra? A seregben szintén akadt a szleng kérdésre szleng válasz. Mire számítottál, lódobogásra?  Nem: Falra mászó fogkefére.
Mivel havazásra áll az idő, meglátogattuk az üzletközpontot heti bevásárlás céljából. Vesszük, amit kell, elfelejtjük, amit kellene (kávé), a főfolyosón a húsáruknál tábla fogad ilyen tartalmú felirattal. „Az áfacsökkentés teljes összegét meghagytuk vásárlóink számára”. Miféle felfuvalkodott szöveg ez? A kormány ilyen-olyan megfontolásból 22%-kal csökkentette a sertéshúsok forgalmi adóját. Csak nem képzeli az áruházlánc, hogy azért tette ezt, hogy nagyobb profithoz juthassanak a külföldi tőkések? Mégis mi köztük van az áfacsökkentéshez, azonkívül, hogy forgalomemelkedéshez vezet, így növeli az ő tőkéjüket is. Hogyan adhatnák oda azt, amijük nincs?
Úgy viselkednek a reklámszövegek, mint a szoc. brigádok brigádnaplói. (Tudom, mert annak idején értékelni kellett tevékenységüket.) Kiderült, hogy a brigád tagjai voltak, akik a csődből kihúzták a céget, miattuk teljesült a terv, ők jártak moziba is, ők kirándultak jó időben. Miután tíz naplót elolvasott az ember, nem győzött rajta csodálkozni, ha ilyen jó emberek működtek együtt, honnan a sok pletyka, mószerolás, rágalmazás, miért maradt le a cég előirányzataitól.
Ember gondolkodjunk el ezeken a csúsztatásokon, mennyire állandósult az orrunknál fogva történő vezetésünk. Eme eufémisztikus megfogalmazások kb. olyan értelműek, mintha azt mondanám: Légy hálás nekem: Lám nem loptam el tőled azt az ajándékot, amit a nagymamádtól kaptál. Ugye milyen jó ember vagyok?
Préd 3. A halál
Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. IIdeje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában. Rájöttem: amit Isten tesz, az minden időre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belőle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tőle. Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet. Láttam továbbá a földön az ítélet helyét – itt bűn volt; és az igazságosság helyét – itt gonoszság. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy. Azt mondtam magamban az emberek fiairól: hogy napfényre hozza (mivoltukat), Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz (csak olyanok, mint az) állatok. Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettő hiábavalóság! Mindkettő ugyanarra a helyre jut. Mindkettő porból lett és minden visszatér a porba. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltető lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltető lehelete lefelé, a földbe száll-e? Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána? Közöm. Logikus: Mindennek megvan a maga ideje: MI így szoktuk mondani: „Mindennek eljön az ideje.” Mindent az Isten tesz. Ő az, ugyanis, aki a folytonos jelenben Teremt. Általuk, ha úgy tetszik neki, nélkülünk, ha úgy tetszik neki. az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában. Jelen életemben hatalmas a váltás az evés ivás tekintetében. Aminek egyfolytában örülök, hogy kedvem lelem munkámban. Élmények írásban, élmények fényképeken. Az állatok és emberek sorsa azért nem ugyanaz. Az ember képes, az állat pedig nem képes önreflexióra. Az állat él bele a világba, az embernek értelmes (?) célja van.