Mickey webnaplója

Az emlékezetem visszavisz általános iskolás koromba, mikor is az azóta elhunyt Oberfrank Géza még csak tanulta a karmester szakmát.
Sorsom úgy hozta, hogy a zeneiskolásokból verbuvált zenekar egyik hegedűse lehettem. Egy gyermeknapi hangversenyt adtunk a Semmelweis utcában, az akkor alighanem Szovjet-Magyar Baráti Társaság impozáns főhadiszállásán. Ha emlékezetem nem csal, Bartók Cipósütés c. darabját vezettük elő kiszenekari feldolgozásban. Jó hangulatú előadást produkáltunk. Különösen a vége vált nevezetessé számomra. Az általunk Géza bácsinak titulált ifjú karmester, ahogy kell, a darab végén leintette a zenekart, s akkor az egyik gyerekcse, egy első hegedűs, nem állt le a záró hang hangoztatásával, csak akkor, amikor rájött, hogy körülötte nagy a csend. Ez a gyerekcse én voltam, és ez a nagy csend pedig nem tartott sokáig, ugyanis a nagyérdemű közönség derűs tapsolásba kezdett, alig is akarta abbahagyni. Máig nehéz megállapítani, hogy a karmester vigasztalására szólt a taps, aki nem volt képes leállítani rakoncátlan hegedűsét, vagy nekem, aki, maradjunk annyiban, hogy elbambultam. Ezt viszont olyan spontán cselekedtem, hogy meg kellett tapsolni.
Hogy miért írom ide mindezeket?
Azért, mert az imént belopódzott a fülembe a zenei feldolgozás kórusszövege, annak is a vége, amely így valahogy szól több szólamban: Tyúk a cipót csipegeti, csipegeti, csipegeti, eszi, szedi, eszi, szedi, eszi, szedi, szedi, eszi, szedi, eszi...  és valahol a felső prímhangon hagyja abba.
Csak én nem.
Bölcs 8. f.
Erejét kifejtve elér (a világ) egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja.
A bölcsességben minden jó megvan.
Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem és hódolója lettem szépségének. Nemes származással dicsekedhetik, mivelhogy együtt lakik az Istennel, és a mindenség Ura szereti, mert be van avatva Isten tudásába, és a tetteit ő választja meg. Ha a gazdagság kívánatos jó az életben, vajon mi gazdagabb, mint a bölcsesség, amely mindeneket alkot? Hogyha az okosság valamit létrehoz, akkor ki nagyobb művész nála az egész világon? És ha valaki az igazságosságot kedveli, akkor amit ő elér, az erény: mértékletességre, okosságra, igazságosságra és erősségre tanít. Ezeknél nincs hasznosabb az életben az ember számára. Ha meg valaki gazdag tudást kíván, akkor ő ismeri a régmúltat és feltárja a jövendőt; ért a fordulatos beszédhez és a talányok megfejtéséhez; előre tud a jelekről és a csodákról, a korok és időszakok végéről.
A bölcsességet nem nélkülözhetik a vezetők
Eltökéltem hát, hogy élettársamul veszem, mert tudtam, hogy jó soromban tanácsadóm, gond és bánat közepette meg vigaszom lesz. Tekintélyem lesz miatta a sokaság előtt, és az öregek előtt becsületem, holott ifjú vagyok. A bíráskodásban éles elméjűnek találnak majd, és megcsodálnak a hatalmasok. Ha hallgatok, várnak rám, ha felszólalok, figyelmesen meghallgatnak, és ha hosszabban beszélek, szájukra teszik a kezüket. Miatta halhatatlanságban lesz részem, és örök emlékezetet hagyok az utókorra. Népeket kormányozok majd, és nemzetek lesznek alattvalóim. A félelmetes zsarnokok rettegnek, ha felőlem hallanak, hanem a nép körében kegyesnek mutatkozom, a hadban meg vitéznek. Megtérve otthonomba, oldalán kipihenem magam; mert társaságában nincs keserűség és a vele való élet nem jár bosszúsággal, hanem derű és öröm.
Salamon Istenhez fordul bölcsességért
Míg ezeket fontolgattam magamban, és szívemben meghánytam-vetettem, hogy a halhatatlanság a bölcsességgel rokon, a vele való barátságban tiszta öröm rejlik, a keze munkájában kimeríthetetlen gazdagság, a vele való bizalmas érintkezésben okosság, a vele való társalgásban jó hírnév; szétnéztem és kerestem, hogyan vihetném házamba. Tehetséges ifjú voltam ugyan, és jó lélek jutott részemül, vagy helyesebben, mivel jó voltam, tiszta testhez jutottam. De mivel beláttam, hogy nem juthatok másként birtokába, csak ha Isten megadja – már az is okosság volt tudni, hogy kinek az adománya –, azért az Úrhoz fordultam, imádkoztam hozzá és szívem mélyéből mondtam... Közöm. Egy gondolatot emelek ki a fejezetből: a bölcsesség derű és öröm. Ez hatalmas vigasztalás, azoknak, akik okkal-joggal gondolják magukat bölcsnek. Igazolhatják, hogy állapotszerűen megtapasztalják a humort és a kiegyensúlyozottságot. Megértők és belátók. Nem hiába mondogatta Jáki bá, húgom apósa: Csak a humor és a nyomor el ne hagyjon! Nem hagyta el.