Mickey webnaplója

Visszaemlékezem arra, hogy a minap – tényleg, mintha tegnap lett volna – a 67-es villamoson motyogtam magamra vonatkoztatva József Attila versét: Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény, csecse-becse... El voltam bűvölve attól, hogy felettem is így elsuhant az idő. Hogy miért is szavaltam ott és akkor? Nem nehéz kitalálni. 32 éves születésnapomat ünnepeltem ily módon. Azt már és se tudom, hogy miért a 67-es járaton történt az eset, hiszen akkor már nem Zuglóban laktunk. Talán ott ünnepeltünk?
Ma legkisebb fiam 32. (Isten éltesse őt!)
Hogy ez a 32 sok vagy kevés ki-ki döntse el. Valaha soknak számíthatott, ma semmi. Kosztolányi az Esti Kornélban léha szereplője (írók, költők, zsurnaliszták stb. társasága szájába adja ezeket a szavakat. Idézem: „A telefonokon undok alakok lógtak piócák gyanánt, németül beszéltek, vén fráterek, negyven-ötvenévesek, akik nemsokára úgyis meg fognak dögleni.”     
Az Esti Kornél novellafüzér egyéb helyeken is tartalmaz vaskos meglepetéseket. A becsületes város epizód pl. banki neonhirdetést idéz:
„Lopunk, csalunk, rablunk.” Hátt... mit mondjak?
De hogy vidámabb részlettel zárjam posztomat, idecitálom még Estinek a tizenéves török lánnyal való találkozása szép szavait: Kücsök, Kicsi, Kicsikém, szeretlek. ...őseid az én őseim vérét ontották, ... mégis újabb százötven évig lennék a rabod, a cseléded, az adófizetőd, édes kis ellenségem, édes napkeleti rokonom. Kössünk békét. Te gyöngy, mely lelkem tükrében tündökölsz,  koporsóm zártáig. Gyűrűm te, gyűszűm, te, tápláló búzám, részegítő borom, te...”
Sir 49. f.
Jozija
Jozija emléke olyan, mint az illatos tömjén, illatszerkészítő fűszerezett műve. Mint ínyünknek a méz, édes az emléke, vagy mint a nótaszó borozgatás közben. Jó munkát kezdett el: a nép térítését, s véget vetett a bálványimádásnak. Szíve minden vágya Istenre irányult, s a bűn napjaiban megmaradt jámbornak.
Az utolsó királyok és az utolsó próféták
Dávidon, Hiszkiján és Joziján kívül mindnyájan csak a bűnt szaporították, s a Magasságbeli törvényét elhagyták. Ezért el is tűntek Júda királyai, és a hatalmukat másoknak adták át, a dicsőségüket idegen nemzetnek. A szent, kiválasztott várost lángba borította az ellenség, úgyhogy az utcái elnéptelenedtek, amint Jeremiás előre megmondta. Mert gonoszul bántak vele is, akit anyja méhétől prófétájává tett, hogy irtson, tépjen és pusztítson, meg hogy építsen és újratelepítsen. Ezekiel pompás látomást nézhetett, amit Isten mutatott neki a kerubok szekerén. Felhőszakadással verte meg elleneit, hogy az igaz úton járókon segítsen. Aztán itt van a tizenkét próféta, akiknek csontjai bár kisarjadnának sírjukból! Mert vigasztalást nyújtottak Jákobnak, hitben és reményben megszabadították.
Zerubbábel és Józsue
Zerubbábelt hogyan lehetne dicsérni, hiszen pecsétgyűrű volt a jobbon? Továbbá Józsuét, Joszadaknak fiát, akik napjaikban fölépítették az Isten hajlékát, és akik szent népet vezettek az Úrhoz, amelynek sorsa az örökös dicsőség?
Nehemiás
Nehemiás – legyen áldott az emléke! – építette föl a lerombolt falakat, ő rakatott újra kapukat s zárakat, és újjáépítette házainkat.
Visszapillantás
A föld szülöttei közt nincs párja Hénochnak, ezért el is ragadtatott a földről. Született Józsefhez mérhető férfiú? Testvérei feje, népének támasza! Meg is látogatták haló porában is. Becsben állt Szem és Szet az emberek előtt, de a teremtésben minden élőt felülmúl Ádám. Közöm. Többször végigolvastam már a Bibliát. A napokban futottam bele a Sirák fia összefoglalójába, amelynek ez a befejező szakasza. A lényeget mondja, nem minden királyuk volt igaz, nem mindegyik követte az Úr akaratát, sok próféta halt erőszakos halált. Az ember azóta se változott. Korunk is tele van politikai indíttatású gyilkosságokkal. Sajnos.