Mickey webnaplója

Szabó Feri könyvében olvasom, hogy Varillon SJ (Claudelre vonatkoztatva) azt az érdekes megfigyelést tette, hogy a naplóírás lehet nárcizmus. Idézem: „Ha az ember önmagát szemléli, sehova se jut el. (…) Naplót vezetni, hogy az ember önmagát nézze: a legbiztosabb eszköz arra, hogy az ember önmagát meghamisítsa. (…) Amikor az ember önmagát nézi, mindig bizonyos pózt vesz fel.”
Eddig az idézet. Félek tőle, hogy a web-naplóra ugyanez áll. De hamar hozzáteszem: nemcsak a naplók a színerei az ember szerepjátszásának, hanem ki-ki ahány emberrel áll kapcsolatban, többé-kevésbé annyiféle szerepet játszik el.  Lehet, hogy az emberi plaszticitás, hajlékonyság, simulékonyság mértéke különféle erősségű, de létezését teljesen tagadni nem lehet. Senkitől nem vérható el, hogy nyilvánosan és visszatérően kitárulkozzon, mintegy nyilvánosan gyónjon, avagy naturalista módon tálalja az egész világ előtt mindazt, amit szeméremérzete és jóérzése tilt. Egyfajta diplomáciára szükség van. A naplóírásra is áll ez.
Ráadásul, ha megfeszül, akkor sem képes önmagát teljesen kimondani.
Nincs is rá szükség.
Így hát, mégiscsak folytatom a posztok közzétételét.
Iz 25. f.
Hálaadó imádság
Uram, te vagy az én Istenem, magasztallak és áldom a nevedet. Mert csodálatos dolgokat vittél végbe, rég eltervezett, hitelt érdemlő és igaz dolgokat. Mert romhalmazzá tetted a várost, rommá a megerősített várat. A kevélyek palotája nem város többé, föl nem építik többé soha. Ezért erős népek áldanak, s a hatalmas nemzetek városai félik a neved. Menedéke lettél a szegénynek, szorongatottságában vára a szűkölködőnek; menedéke a viharban, árnyéka a forróságban; mert az erőszakosak úgy tomboltak, mint a vihar. Mint a forróságot a sivatagos földön, úgy törted le a kevélyek tombolását; és mint a hőséget az árnyékos felhő, elnémítottad az elnyomók diadalénekét.
A messiási lakoma
A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén! Mert az Úr keze megpihen e hegyen, Moábot meg úgy eltiporják a saját földjén, mint a szalmaszálat eltapossák a trágyalében. És ha kiterjeszti kezét, mint az úszó úszásra, az Úr megalázza kevélységében, bármilyen ügyesen mozgatja is kezét. Magasba nyúló, erős falaidat lerontja, porig alázza, s a földig lerombolja. Közöm. Az első rész Olyan, mint Mária éneke, a Magnificat. A második rész a végső kérdésekre összpontosít. Mennyire régi a megállapítás: megsemmisíti a halált Istenünk; az Úr letörli a könnyet minden arcról. Örülhetünk és vigadozhatunk, mert bárki bármit mond is, BIZTONSÁGBAN VAGYUNK. És ez gyönyörű.