Még hatot alszunk, és itt a karácsony.
Még kettőt alszunk és megáll a nappalok rövidülése.
Engem ez mindig jó érzéssel tölt el.
Lehet, hogy még kemény fagyok jönnek a jószerével még előttünk álló télen,
lehet, hogy ötven centis hó esik,
lehet…
De már itt a tavasz ígérete, a pázsit kizöldülésének, az enyhe langy szellőknek, a felhők permetezésének, a fák meglombosodásának az ígérete.  
De addig várni kell.       
Az ablak előtt elterülő rét reggelre deres.  Meg is jegyeztem: Deres a XXI. századból.
Persze ez a deres nem az a deres. Nem is tudom, a megvesszőzés padját miért hívták deresnek.
Fantáziám persze van, és megpróbálhatom kitalálni, csakhogy hiteltelen az efféle etimologizálás. Hívhatják deresnek, mert négy lába van, mint a lónak és hátas, mint a ló, és lehet éppen őszes szürke színe is köztéren koszolódó nyers fa szégyenpadnak. Ám semmi se erősíti meg állításomat.
Hajnalban tehát deres a határ, délben pedig hét ágra süt a nap.
Ha addig nem változik az időjárás képe, fekete karácsony elé nézünk. Ha igen, „löhet hó vagy dara” – mondaná Tömörkény pásztora, aki fél naponként ejt ki egy szót.
Nem úgy, mint a pireneusi pásztor, akit egy arra járó püspök az időváltozásról faggatott.
– Igyekezzen, atyám, mert órákon belül esni fog – szólt a pásztor.
A püspök elismerően vélekedett amannak a tudásáról: – Ja, aki a természetben él, tud jósolni a tüneményekből.
Mire a pásztor: – De nem így van, atyám. Reggel megnéztem a televízió meteorológiai előrejelzését.