Mickey webnaplója

Megjöttünk a Balatonról. Így utólag írom le, mert rossz szokás nyilvánossá tenni, hogy üres a lakás. Ez felhívás volna keringőre, az esetleg nálam böngésző rossz akaratú embereknek. Nem vagyok rendőr, mégis írom mindenkinek, hogy ne adjanak fel ilyen magas labdát a rossz szándékkal neten szörföző betörőknek.
Ami pedig a nyaralást illeti, bebizonyosodott, hogy nem mi gerjesztjük a végig viharos időjárást. Igaz, hogy az előző három év ezt igazolta volna, de az idei rácáfolt. Egy vihar ért csak a hét során, a többi nap fürdőzésre alkalmas nap volt.
Az is igaz, hogy a hét során csak egyszer mentem le a tóhoz csobbanni, sőt majdnem kétszer. De meggondoltam magamat.
Az unokák legnagyobb élménye a gokartozás volt, no meg a T. által levezényelt ügyességi játékok.
Sor került minden unoka születésnapjának a megünneplésére.
A nyaralás legjobb fotóját Kati készítette a háborgó Balatonról, Éváé a legjobb portré-fotó, én meg szerintem sikeresen vettem részt a természetfotózásban (keresztes pók).
A legfiatalabb fotós Levi volt, aki a nyaraló tárgyait próbálta lencsevégre kapni.
Négy gyermekünk különféle affinitással néz a hetes közös nyaralás elé. Mégis azt gondolom, hogy mindenkinek tetszésére volt az együttlét.             
Különfélék vagyunk, és el kell jutnunk oda, hogy örömmel vegyük tudomásul a habitusbeli különbségeket. Így szép a világ, hogy ezt a változatosságot mutatja. Ám nehéz elszakadni attól a gondolattól, hogy én így szoktam, tehát ez az egyetlen üdvözítő mód a cselekvésre, a gondolkozásra, stb. Igazán csak… közben kitettem a zászlót Szent István-ünnep tiszteletére, és elfelejtettem, hogy mi az, ami igazán csak, de sebaj. A lényeget megírtam.
Még megjegyzem, hogy az asszertivitás és hagyományos szolgáló szeretet megnyilvánulásai közül hozzám az utóbbi áll közelebb – legalábbis elméletben.