Mickey webnaplója

A bácsi hét évvel idősebb volt nálam.  Beszélgettünk az élet dolgairól. Többek között arról, hogy milyen aranyos unokája, a Milike.
– Milike? Ez feltehetően a beceneve a kicsinek – mondom én.
– Az hát – válaszolja.
– És mi a keresztneve valójában? – firtatom. 
– Mi is? Na, szépen vagyunk. Kiment a fejemből. Mindig Milikének hívjuk.
Nem hagyom annyiban a dolgot, mivel sok időnk van társalogni.
– Talán Emilia?
– Nem.
– Amarillisz?
– Dehogy.
– Akkor mi lehet?  Netán Amália?
– Az se. Valami más virágnév.
– Esetleg Kamilla?
– A csodába, hát persze, hogy Kamilla. Csakhogy mindig mindenki Milikének hívja, kiesett a fejemből. Csakugyan Kamilla. K. Kamilla Virág a teljes neve.
Ebben maradunk.
Utóbb mobilozik feleségével. – Képzeld, nem jutott eszembe Milike rendes neve, de aztán rájöttünk.
– Rájöttünk? – fordul meg bennem. Rájöttem.
Vagy tévednék?
 ***
Viszont eltartott egy ideig, amíg be ugrott egy régi vicc, egy analógia. Az elefánt és az egéreke sétálnak a Lánchídon. Megszólal az egérke: Te elefánt, hallod, hogy dübörgünk. Na, igen. Végül is.
***
Régen történt. Volt nekem egy szb-titkár beosztottam. Ő járt értekezletre, én csak ritkán. Hallom egy harmadik kolleginától, hogy felvetéseit rendre így kezdi: Azt gondoltuk a Miklóssal… Mire a jelen lévő kollegina saját elmondása szerint így riposztozott:
– Milyen beszéd ez? A Miklós azt gondolta, és te most előadod kettőtök elképzeléseként.
Végül is ez történt.