Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • exbikfic: Mielőbbi gyógyulást kívánok! (2024.02.14. 22:27) Hamvazószerda
  • exbikfic: Gyors javulást és teljes gyógyulást kívánok! (2022.12.09. 23:35) Covid
  • esperanto: Az ablakon bestírol Azt hiszi a szeme fírol Nem fírol a szeme Bekrepált a spine ez így jobban rímel (2022.08.24. 11:10) Versek így meg úgy
  • Klára Enikő Ágnes Hegyi: Köszönöm, Miki, a megfelelő reakciót! Visszafogott, ember léptékű! Élatfogytiglan kell talán korri... (2022.04.06. 11:07) Ide figyelj...
  • exbikfic: Mick, idézgesd csak azokat az utcákat, neked (és remélem, másoknak is) való téma lesz most a közös... (2022.02.21. 16:33) Járt utat járatlanért el ne hagyj!

Utolsó kommentek

  • exbikfic: Mielőbbi gyógyulást kívánok! (2024.02.14. 22:27) Hamvazószerda
  • exbikfic: Gyors javulást és teljes gyógyulást kívánok! (2022.12.09. 23:35) Covid
  • esperanto: Az ablakon bestírol Azt hiszi a szeme fírol Nem fírol a szeme Bekrepált a spine ez így jobban rímel (2022.08.24. 11:10) Versek így meg úgy
  • Klára Enikő Ágnes Hegyi: Köszönöm, Miki, a megfelelő reakciót! Visszafogott, ember léptékű! Élatfogytiglan kell talán korrigálni az embereket és dolgokat - és magamat is persze. Minden jót! Klári (2022.04.06. 11:07) Ide figyelj...
  • exbikfic: Mick, idézgesd csak azokat az utcákat, neked (és remélem, másoknak is) való téma lesz most a közösben! :) (2022.02.21. 16:33) Járt utat járatlanért el ne hagyj!
  • Utolsó 20

2018.10.05. 10:07 emmausz

A hal jele a homokban

Szerda reggel felpattantam, megkeményítettem arcomat, és elindultam a 10. kemóra. Örömmel tapasztaltam, hogy az a nővérke van szolgálatban, aki nyugodtan és biztos kézzel szúrja belém a branült. Most is ez történt. (A branül tűjét egy kónuszos végű műanyag csövecske veszi körbe. Csak helyet csinál neki a tű, amit azonnal kihúznak a vénából. Csak a műanyagcső marad benne a csatlakozóval.)
A nővér figyelmeztetett, hogy egy áttétes beteg a halálán van a kettes ágyon. Ha úgy gondolom, várjak két órát, hogy más ágyra telepedhessek. Nem vártam. Lesz, ami lesz. A nővérnek igaza volt. Egy negyed óra elteltével úgy veszem észre, hogy BF úr melle nem emelkedik. Elsiettem hát jelenteni, hogy exitált a nagybeteg.
A nővér jött sietve, szakszerűen belegöngyölte egy tiszta műanyaglepedőbe, majd letakarta a tetemet fehér lepedővel. Figyeltem a tevékenységét. Diszkréten kis keresztet rajzolt a távozó homlokára. Néhai BF úr felesége is megérkezett, könnyeivel küszködve mesélte, hogy sokat szenvedett férje, így valóságos megváltás neki a halál, noha csak 65 éves volt. Van abban valami megszokhatatlan, hogy egy test, amely szellemmel és halhatatlan lélekkel bír, egyik pillanatról a másikra elválik egymástól: a test szellemestül elválik a lélektől, mely halhatatlan. Közelről láttam a folyamatot, és spontán imádkoztam érte: Istennek szent anyja imádkozzál érte, bűnösért most, a halála órájában. Ámen.      
Később szóba került, hogy szerkesztő publicista voltam nyugdíjaztatásom előtt. Az említett nővérke kérdezte, hogy melyik orgánumnál dolgoztam. Mondom neki, hogy a jezsuita Távlatoknál. Mire visszakérdez: A Horánszky utcában? Nem – válaszoltam –: a pasaréti Sodrás utcában működött a szerkesztőség. Ott nyomtam le az utolsó tizenöt esztendőt.
Ebben maradtunk.
A kemó 36 órás becsöpögtetését csak úgy lehet könnyen venni, ha van nálad egy jó könyv. Ezúttal volt nálam. Elég gyorsan eljött a kezelés vége. Mivel megkaptam a zárójelentést időben, hajnalban megindultam hazafelé. Fél ötöt mutatott az óra. Az az újszövetségi gondolat jutott eszembe, hogy megismétlődhetne velem, ami Szent Péterrel: Egy angyal leverte a bilincseit, kinyitotta börtöne ajtaját, és Péter kint találta magát a szabad levegőn. Mivel egy hónapja úgy kellett álmából felverni a kapuőrt, hogy nyissa már az ajtót, volt esélyem rá, hogy megismétlődik a jelenet: zárva találom a kórházi kijáratot. Ám nem ez történt, hanem az, hogy fent megszabadítottak az infúziós szerelékektől, lent pedig kinyílt a kapu előttem. Ugyanúgy, mint Péternek annak idején. Aki közösségébe igyekezett, én meg haza botorkáltam.         

komment


A bejegyzés trackback címe:

https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2514282945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása