2011-ben meséltem e naplóban a múlt század elején pincelakásban élő Bacsik bácsiról, aki azt olvasta az újságban, hogy rohamosan fogy a világ szénkészlete, és ő úgy döntött, hogy függetleníti magát a földre váró ínségtől: telehordatta a pincéjét szénnel, és együtt élt (és halt) saját szénkupacával.
Mindez azért foglalkoztat, mert a Kék bolygó hírei nagyon hasonlókról polemizál. Sok az eszkimó, kevés a fóka, fogytán az ivóvíz, miközben emelkedik a tengerek szintje a felmelegedés következtében. Még jó tíz évünk van, és ha nem állítjuk meg a felmelegedést, akkor – még rágondolni is rossz – nekünk kapa.
Mintha a végső idők jeleit mutatná a föld. De tényleg ez a helyzet?
Amikor Szent II. János Pálnak idős korában azt kívánta valaki, hogy éljen még legalább tíz évet, az idős pápa rámosolygott, és azt válaszolta: Uram, ne szabjon határt az Isten kegyelmének.
A képet rávetíthetem a föld sorsára is. Ha meggondolom, hogy a földet Isten teremtette, és kegyelméből áll fenn, akkor addig fog fennállni, ameddig ő akarja.
Az „ő akarja” előhoz belőlem egy régi piarista történetet.
Pogány tanár úr csaknem törpe méretű volt, mégis fenntartotta tekintélyét hatalmas hangerejével. Adott alkalommal rákiabált az osztályra: Ablakokat, spalettákat becsukni, mert ordítani fogok. Mától kezdve statárium!
A diákok megszeppentek, kivéve azt, aki felállt és megkérdezte: Tanár úr, meddig?
Mire a matematikatanár kivörösödve: Ameddig én akarom!!!
A jóságos Istentől is megkérdezhetnénk, hogy meddig föld még a föld? Alighanem szelíden válaszolná, de teljes határozottsággal: Ameddig én akarom.
És ez így van jól.
Noé 150 évig építette a bárkáját. Közben sokan kigúnyolták, hogy a hegytetőn építi hatalmas vízi készségét. Közben nemzedékek születtek és nőttek fel, váltották egymást. A bárka pedig egyre épült és végül készen lett. Senki nem hitt Noénak. Aztán végzetes vízmennyiség zúdult a gúnyolódók és minden ott élő nyakába.
A végidőkben is ez lesz. Az emberek nősülnek, férjhez mennek, utódokat nevelnek. Aztán egyszer csak mindnyájuknak annyi.
Mi tagadás, nem siettetem a dolgot.
Élni mily szép, és mily jó! – mondta Madách szerint ősanyánk, és mondom én is.
***
Laci atya: Értünk - velünk - bennünk van! Érthetetlen azt állítani, hogy Ő okozza a szenvedéseinket. Sokkal inkább szenved értünk és együtt szenved velünk, mert "Nem jó az embernek egyedül lennie"!
2018.10.14. 07:56 emmausz
Élni
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr9714300233
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek