Sibelius egyik vendége egyszer felfigyelt arra, hogy a meghívottak legnagyobb része üzletember.
Miért van ez? - érdeklődött a házigazdától. – Miről tud ön beszélgetni velük?
Sibelius udvariasan válaszolt:
– Természetesen a zenéről. Muzsikusokkal nem tudok elbeszélgetni a zenéről, mert őket csak a pénz érdekli.
***
A Párizsi magyarok c. fr. nyelvű lap cikket hoz arról, hogy a magyar kormány üldözi a hajléktalanokat. Elképedek a cikkcím hangvételén. Kb. úgy igaz, mint ahogy az, hogy a keresztmama üldözi keresztfiát egy hatalmas csokoládéval.
A kormány óriási pénzösszeggel segít hajléktalanszállókról gondoskodni, hogy a hajléktalanok részint ne fagyjanak meg télen a puszta földön, részben hogy ne csúfoskodjanak a köztereken.
Mi ebben a negatív?
Talán annyi, hogy a hajléktalanok egy részének jobban tetszik a dacos kivonulás a társadalomból, és nyomorúságos függetlenségben élni, mint megosztozni sorstársaival egy közös szállón.
Nincs mód egy posztban felvázolni a hajléktalansorsok sokféleségét, mégis hadd álljon itt egy korábbi tanulmány néhány megállapítása a müncheni klosárokról.
1. Napközben koldulnak. Egy professszor szóba áll egyikükkel: Miért folytatja ezt az életvitelt? A csöves megkérdezi a profot: Mennyit keres havonta. Az megmondja, mire a kéregető kiröhögi.
2. Az akkori polgármester (kb. 30 éve történt) felajánlott üres lakásokat a hajléktalanoknak. Azok nem fogadták el, mondván, hogy ők nem fognak lakbérrel bajlódni, meg a gázszámlával, de a villanyórával sem.
Ezekre varrjon gombot, aki tud.
Talán a probléma lényegét közelíti meg Petőfi két párhuzamos verse.
A kutyák dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyeztetett ide.
S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.
S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!
A farkasok dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.
Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
kínoz kegyetlenül;
S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.
Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!
Utolsó kommentek