Mickey webnaplója

Mikor én még kissrác voltam, felnéztem bátyámra, aki már iskolás volt.
Mikor iskolás lettem, tekintélyt jelentett nekem, ha valaki elmondhatta: felső tagozatos vagyok. 
Mikor én felső tagozatos lettem, felnéztem azokra, akik már diáksapkát viselhettek.
Mikor gimnazista lettem, felnéztem azokra, akik már végigtanulták a középiskolát, és érettégire készültek. Volt közöttük, aki a deriválással, a differenciálással és az integrálással küszködött.
Mikor én érettségire készültem, szerettem volna felsőbb iskolába járni, egyetemre vagy főiskolára.
Mikor én 20 se voltam, egyik rokonom 37 éves volt. Csóváltam rá a fejemet, hogy lehet valaki ilyen vénember. (Már elstartoltam 73. felé.)
Mikor felvettek, érdekes módon nem vágyódtam el onnan. Szerettem órák alatt és után, ebédig szinte egyfolytában sakkozni, ősztől tavaszig a sportuszodában lébecolni szombatokon. Szerettem a társaságot. Szerettem azt, aki voltam közöttük. Szerettem volna már szerelmes lenni. Sikerült is.
Mikor elhelyezkedtem, be kellett vonulnom katonának. Szerettem a fizikai munkát, és szerettem hazajárni, mert volt kihez, volt kikhez.
Mikor megnősültem, szerettem volna nagycsaládot, s lassacskán össze is jött.
Mikor kinőttük a lakásunkat, szerettem volna nagyobbat. Igen nyögvenyelősen alakult a sorsunk.
Mikor máséban laktunk, nyomasztott, hogy innen mennünk kell előbb-utóbb, de hova és miből?
(Isten segítségével és néhány jó barát támogatásával ez is megoldódott.)
Mikor elolvastam Orwell 1984. c. könyvét hol volt még 1984. (Akkor még nem tudtam, hogy 1948-ban írta, és csak megfordította a két utolsó számot, innen a regény címe.)
Amikor 1984-ben megszületett 4. gyermekünkként kisfiunk, még nem gondoltam, hogy megérem az ezredfordulót.
Az ezredfordulón még nem gondoltam, hogy megérem a 2005-öt, a 2010-et, a 2015-öt, a 2018-at, s immár a 2019-et. És most…
Mikor megértem a 2019-et, fogalmam sincs, hogy megérem-e a következő percet, órát, napot, hetet, hónapot, évet, évtizedet…  
Isten tudja, mi lesz, de az a jó, hogy ő tudja, s én nem.  
***
 Oroszországban összedőlt egy panelházrész Szentpéterváron. Egy nap elteltével egy 11 hónapos kisbabát emeltek ki élve az összeomlott lakóház romjai alól. Eddig a hír. Furcsa belegondolni, hogy megmentettek egy életet, de nagy valószínűséggel nem tudták megállapítani személyazonosságát. A gyerek így anélkül fog felnőni, hogy a gyökereiről bármiféle információval rendelkezne. A dolog nem egyszeri. A talált gyerekek valamennyijére igaz. Mivel nevük nem maradt fent, a hatóság adott nekik nevet vagy a befogadó szerzetesrend. Valahogy így kapta nevét Istenes Szent János is egykor, az irgalmas rend megalapítója.
PS. Muszáj korrigálnom, mert a 11 hónapos gyerekkel kapcsolatban T. kijelenti, igaz, hogy nem igaz. Mármint az, hogy árva volna. Az anyja él. Ha az ő esetére nem is vonatkozik, egy ilyen esetre igen. Így hát marad.