Mickey webnaplója

Számítógépemen ez idő szerint ötféle pasziánsz játék van, a klasszikus Klondike, a Spyder, a FreeCell, a Pyramid és a TriPeaks. Játszottam, játszogattam velük, s ma mindegyikben elértem az ötödik fokozatra. Ez azt jelenti, hogy egyforma szinten művelem őket. Tartok tőle, hogy
a fokozatok száma végtelen, az én időm pedig véges. Hogy miért gondolom végtelennek a fokozatok számát? Egyszer egy számítógépes játékot játszottam, ami összeadta elért pontszámaimat. Azt gondoltam, hogy elmegyek százezerig, mert érdekelt, hogy mi fog utána történni. Hát az történt, ami az autóm km-számlálójával. Amikor elérte a százezret, tovább számolta a km-ket, ez meg a pontjaimat.
Akkor abbahagytam, mert az időm csakugyan véges.  
Osztoznia kell a pasziánsznak a mahjonggra szánt idővel,
az összes szoliter játéknak a posztok írására szánt idővel, 
a számítógép mellett töltött időnek az olvasásra szánt idővel,
ezeknek együtt osztozniuk kell a családi együttlétekre szánt idővel,
az együttlétekre szánt időnek az elmélkedésre, lelki összeszedettség és misére járás idejével,
a spiritualitásra szánt időnek a beváráslásra fordított idővel,
a felsoroltaknak az étkezésekre szánt idővel,
Az ébrenlét teljes idejének pedig az alvásra szánt idővel kell osztoznia.
Elvégre a napnak csak 24 órája van.
***
Már nyílnak a kertben a tavaszi virágok, és adódik a lencsevégre kapásuk esélye.
Ma megmakacsoltam magamat.
Nem fotóztam le közülük egyetlen szépséget sem.
Részben, mert tele van velük a FB-, részben, mert lusta voltam.
Az idei virágok is tökéletesek.       
Könnyű elképzelni őket fotó nélkül is.