Mickey webnaplója

Sok mindenen gondolkoztam reggel, elolvastam a szokásos posztokat és FB-bejegyzéseket. Nem lettem nagyon okosabb abban a tekintetben, hogy miről mixeljek ma egy szösszenetnyit.
Ami engem és másokat is foglalkoztat, az hihetőleg a következő napok EU-választása.
Egy kicsit leragadok a témánál. Akik a szentolvasót mondják, azok tudják, hogy csütörtökön Szent II. János Pál kreációja, a világosság titkai következnek sorra. Ennek 3. szekvenciája így szól: „Áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, aki meghirdette az Isten országát.” Aki keresztény, az ezen dolgozik.
Hogy a mai politikai hirdetések min dolgoznak, azt mindnyájan tapasztalhatjuk. A jobboldali azon, hogy védjük meg nemzeti identitásunkat, keresztény gyökereinket; a liberális oldal pedig azon, hogy fogjunk össze „a múltat végképp eltörölni, rabszolga had, indulj velünk”, mert úgymond „ez a harc lesz a végső…és nemzetközivé lesz holnapra a világ”. Csakhogy nem éhes proletárokkal indul a harc, hanem az egyik leggazdagabb földrész polgáraival.
Számos orgánum próbálja hallatni hangját a szellemi zűrzavarban. A Népszava ingyenes különszáma az EU-birodalom megteremtése mellett érvel. Már a lap neve is hamis. A nép akarata (szava, voksa) parlamenti választáskor immár többször éppen az ellenkező tábor mellett szólalt meg. Hogy mondhat olyanokat a Nép-szava, hogy egyedül a Fidesznek nincs programja a társadalom felemelkedésére? Miféle szirénhangok énekelnek a sorokban? Nem is akarom folytatni.
Mindenesetre várakozással tekintek a hétvégére, miként még több száz millió európai.
Lesz, ami lesz, mindnyájan Isten kezében vagyunk.
***     
Tegnap Rita-nap volt. Szent Rita a lehetetlen ügyek elintézésének a védőszentje. Gyorsan figyelmébe is ajánlottam egy lehetetlen ügy elintézését.
Talán nem érdektelen említeni, hogy Rita névre hallgat ez idő szerint a legkisebbik unokánk. Egyelőre együtt lakunk, s látjuk az ő cseperedését is, akinek tehát tegnap névnapja volt. Többek között kapott egy kisgyereknek való beülős hintát.
Biztosan van annak két évtizede is, hogy hintahorgokat fúrtam-rögzítettem a mennyezetünkbe. A francia unokák is szerették. Mivel a helyén maradt a két horog, könnyű volt üzembe helyezni a hintát. Az egy éves ünnepelt szemmel láthatóan örült az új játékának. Igen ám, de a két báty is szeretett volna hintázni. Előkerült a nekik való laphinta, és az egyik ajtókivágásban e fiúk is elkezdtek lengedezni.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire vonzódnak a hintázáshoz. Na, majd a saját kertjükben! Addig elmesélem nekik Zotyást, aki eső után a telkükön fára szerelt laphintájukon vidámkodott eladdig, mígnem súlypontjával szórakozva kifordult ülőkéstül, és immár fejjel lefelé kapaszkodott a kötelekbe lengedezés közben. Mivel pedig a hinta alatt megállt az esővíz, Z. feje minden lengés közben megmártózott a latyakban. Egyre sárosabb lett az arca, közben ezt visította:
Fordítva tettetek a hintáraaaa!  
Fordítva tettetek a hintáraaaa!
Fordítva tettetek a hintáraaaa!