Mickey webnaplója

Hogy virtuóz zenész Vásáry Tamás, azt eddig is tudtam. De hogy írónak is kiváló, azt csak hatalmas önéletírásából tudtam meg. Olyan korképet tükröz, amely szinte kiköveteli, hogy egyszer film forgatókönyv alapja legyen, netán filmsorozaté. Itt mégse ennél szeretnék most elidőzni, hanem annál a szókincsnél, azoknál a tájnyelvi megnyilvánulásoknál, amelyekkel operál. Nem élhetek az egész műből való merítés eszközével, csupán az eddig olvasottak során elém kerülő szavakat írom ide, olyanokat, amelyeket az értelmező szótár sem ismer:
szamárkos ujj;
dürücköl;
pampucolás;
hajteresz… 
A zeneakadémián beszélgetnek. Ezt írja: „Mi, mi történt? – válik elő a növendéknyüzsgésből egy iteti-fiteti orr, amellyel hol a szemüvegét fickantja helyre, hol a szuszkaságát próbálja kitöffenteni Virizlay Misi, a csellista. 
Ezt tegye át valaki angolra.     
Aztán meg a cívisváros környéki tájszólásban kezd párbeszédeket feleleveníteni.
„Na vígre, mán ti is eljöttetek, pedig itt se jobb ám, mint a városban. Nehogy aszt higgyítek, hogy itt aztán lóginázatjátok a lábatokat. Mi mán ugyan megcsináltuk a munka nagy ríszít… itt nektek is kell dógozni…” ..Tán titeket kivíteleznek az ellensígek? Assziszitek előkelősködhettek itt, húzogathatjátok az orrotokat, hát akkor meg minek jöttetetek ide, a városban is elkerülnek a gípek… annak a vín kurvának kell a flanc meg a kocsi!...”