Túl vagyok az Északnyugati átjárón.
Igen fordulatos a hosszan hömpölygő szóáradat. Folyton meglepetéseket tartogat, ez ösztökéli az olvasót a további kitartásra.
Nem úgy végződik a regény, mint ahogyan egy klasszikustól elvárná az ember, meglehetősen szertefutó gondolatok vezérlik a szereplők sorsát.
Lám, Gárdonyi abbahagyta az Egri csillagok hőseiről szóló beszámolót, mielőtt a végzet szétzilálta volna a törökök kivonulása nyomán érzett idillt. Még nem verik szét baltával Mekcseyt, nem ül börtönben Dobó és a törökök fogságában Bornemissza Gergely, és így tovább.      
Most törhetem a fejemet, hogy melyik könyvet kellene folytatni.
December végén vélhetően Vásáry újabb két kötetét kapom meg olvasásra. Addig meg csak lesz valahogyan.
A könyvmegállót elég gyakran felkeresem újabb csemegéért, de nem kívánkozom a leselejtezett szocreál kötetek olvasására. Elég volt akkor, amikor minden velük volt tele.
No, majd kitalálom a folytatást. Nem is biztos, hogy ennyit kell olvasni. Lehet, hogy inkább sétálni kellene – vagy tudja Isten, hogy mit.
Pl. vannak még magvas gondolatokkal teleírt folyóiratok is.
Vagy kifesthetnénk a konyhát.
Nem is folytatom, mert egyre vadabb gondolatok környékeznek meg.
Most pl. legjobb, ha elkezdek reggelizni, mert annak van itt az ideje.     
Csak előbb a tegnapi havazás fotóiból teszek fel még néhányat.
Szép napot mindenkinek!