Mickey webnaplója

Elmondom dióhéjban, hogy mit álmodtam. Lebicikliztünk az öcsémmel a román határhoz. Tán Dombegyházára, hogy ott felvegyük bátyánkat. Ő ülne a nyeregben, én a vázon, öcsém a csomagtartón. Arra gondoltunk, hogy felkerekezünk Bp.-re. Mivel alföldön vezet az út, legalább a nagyobb emelkedőkkel nem kell számolnunk. Ahogy ott tanakodunk, hogy hogy is lesz, ránk esteledett. Ajjaj, be kell kapcsolni a dinamót, s az visszafogja a haladást. Mindez a ház mögötti kertben történt. Egyszer csak hátra szalad az egyik unoka, és jelenti, hogy kész a kaja, menjünk előre reggelizni. Ezen meglepődtem. Hogy lehet reggelizni este? Kiléptem a dimenzióból. Felébredtem. És tényleg. Bár még sötét van, és mégsincs este. Sőt mi több, máris Bp-en vagyok. De hová lettek a testvéreim?
***
Nem minden zene könnyű hozzáférésű a karácsonyi beatmiséből. Domi kedvencét (Isten báránya),  nem találtam. Viszont az Istengyermek c.-t igen. Ennek is van személyes vonatkozása. Egy alkalommal, tán kispapoknak ,adtuk elő az Egyetemi templomban. Az Istengyermek c. lendületes szám. Orgonakíséretében öt versszakon át folyamatosan váltakozik egy szinkópás (off beat) és egy alapritmusú rész. Az alkalmi zenekar tagjai képesek volt kísérni a kórust, de a billentyűsüknek ez a szám a torkán akadt. Tardy Laci szól nekem, hogy üljek az orgonához, és kísérjem a számot. Tudta, hogy tudom. Engem olyan hirtelen ért a felkérés, hogy megijedni se értem rá. Ő beállította a regisztereket, s levezényelte a darabot. Én meg ültem a padon és elkísértem az Istengyermek c. nótát. A dolog érdekessége, hogy egy hangot se hallottam abból, amit játszottam. Állítólag a hajóban jól szólt.
***
Mint írtam dec. 18-án halt meg apám 59 éve. Egyben ez a baljóslatú nap Sztálin születésnapja is volt anno. Apám temetésének a napja pedig 21-én történt, amelynek a nappala az év legrövidebb nappala. Ettől kezdve hosszabbodnak lassacskán a nappalok.
Reményeink szerint megkapjuk unokáinkat is még a délelőtt folyamán. Ez önmagában derűt hoz az életünkbe. Hisz ők életünk folytatásai valamiképpen. A kérdés, hogy a biztató jelen után milyen jövő elé néznek?
Ez azért foglalkoztat kiváltképpen mostanság, mert elolvastam és befejeztem a guineai származású Sarah bíboros vaskos kötetét (Esteledik, a Nap már lemenőben), amelyben Európát igen sötét színben láttatja.
Érdekes és vaskos megfogalmazásoktól súlyos a könyve. Néhányat muszáj megidézni az utoljára olvasottak közül. A 421. o.-on H. de Lubac megállapítását hozza. Idézem: „a 68-as diáklázadás a szabadosság kirobbanása volt.
…valaki azt mondja: kettő meg kettő az négy, s egy másik azt feleli: kettő meg kettő az öt. Az arany középutat választó pedig azt ajánlja: legyen négy és fél. De ha azt állítom, hogy kettő meg kettő az öt vagy négy és fél, szabadabb vagyok? Inkább idióta. A szabadság lényegét tekintve az igazsághoz van kötve.” 
A szerző szerint a liberális kapitalizmusnak arra van szüksége, hogy anarchikus szabadosság alakuljon ki…” Nagyon elítélő másutt is: „A Nyugat – írja – fegyvereket szállít Afrikába az egymás ellen harcoló népcsoportoknak. Amíg a szegények gyilkolják egymást, a nagy nemzetközi csoportok kizsákmányolják a háborús országok természeti kincseit.”       
Idézi W. Churchill elhíresült mondását is: „A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amelyeket már kipróbáltunk.” Ám a szerző továbbmegy. Mint írja: A demokráciák viszont napjainkban a pénzoligarchák túszai… A népek a nép általi kormányzása a pénzvilág nép feletti uralmává vált … Az elfojtás egyre gyakoribb cselekvési mód a nyugati demokráciákban (ld. sárgamellényesek ellen alkalmazott erőszak).  Stb., stb.
Helyzetértékelése realista, mégis azt kívánom, hogy bár ne legyen igaza.