Olvasmányaimból szemezgetek
- A Regnumban a 60-as években ismert volt a svájci magyar jezsuita, Boros László írói munkássága. Az emberben felénk hajló Isten c. kötetéből emel ki néhány mondatot a Szolgálat egyik 1985-ös cikke, ezt igézem meg: Mindannyian álarcot hordunk… életünk nagymértékben azzal telik, hogy „kitérünk”. Pedig az ember élete mégiscsak törekvés a végtelen felé… Az élethazugság az Istennel szembeni kettősségünkből ered,… Az ilyen ember nem képes elviselni magát, „sminkre” van szüksége, hogy megőrizhesse valódi énjét. Vele szemben áll a becsületesség, az igazlelkűség, amely alapjában véve alázatosság, de ennek a szónak igen rossz híre van; valami sunyi csúszó-mászó lelkületet vélnek mögötte, pedig aki becsületes, az az ember se többnek, s kevesebbnek nem akar látszani, mint amilyen. Aki nem igazlelkű, az szívesen játssza meg a bírót, szívesen pálcát tör mások felett. Ezzel is saját kiválóságát akarja kiemelni. [Ma önfényezésnek szoktuk nevezni.] Jézus azt kívánja, hogy Isten töltse be életünket, embertársainkhoz viszonyunk áttetsző és kristálytiszta legyen. Mind a hallgatásunk, mind szókimondásunk őszinte szeretetből fakadjon, és ne a kényelem és gyávaság diktálja ítéleteinket.
E szavak fél évszázad óta sem vesztettek érvényükből.
- De Latinovits is jól ír saját életéről. Tőle idézek (ő meg Petőfitől): „»Talán az élet munkáinkért ne fog fizetni semmivel«, mégis úgy mehetünk el az életből, hogy tettünk egy kis morzsát az emberi munka, gondolat, testvériség hatalmas gúlává jegecesedett hegyére. Ha mindenki aktivizálva magát, nem a közömbösségre, lekönyöklésre adja magát, ha jobban gondol arra, hogy környezetének agitátor-apostola lehet; ha kevéssé bizalmatlanok és értetlenek lennénk, azon igyekeznénk, hogy minél több tisztafejű ember legyen ezen a világhon, akkor sokkal könnyebb lenne minden a szürke hétköznapokon.”
Persze, törekedni kell a JÓ szolgálatára. De mégse ennek örüljetek, tanítja a Mester, hanem annak, hogy nevetek fel van írva a mennyben. Ennek a kettősségét megérteni se könnyű, de annál fontosabb.
- Az egyháznak nem arra van szüksége, hogy vitatkozzon a világgal, hanem hogy tanúsítsa, lehet szentül élni. A pápa egész élete, tevékenysége arra szolgált, hogy megtanítsa és bemutassa a „gyönyörű szeretetet” – tanítja Szent II. János Pál.
- „Ne feledkezzetek meg a simogatás orvosságáról, ez nagyon fontos! Egy simogatás, egy mosoly sokat jelent a betegnek. Egyszerű gesztus, de fölemeli őt, hogy ne érezze egyedül magát, közel hozza a gyógyulást, személynek és nem számnak érzi magát. Ezt ne feledjétek!” – üzeni Ferenc pápa. Én meg bőven egyet értek vele, ha jól sejtem, tegnap írtam az érintés pótolhatatlan fontos mivoltáról.
- Még ide citálom Martha szavait a Nem félünk a farkas c. Albee-drámából. Ő ugye azt mondta férjének: - George, ne mondj ma már több igazságot.
S George nem mondott.
Én se.
2020.02.05. 05:53 emmausz
Megigéző idézetek
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2915459438
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek