Mickey webnaplója

Úgy látom a posztjaimra visszagondolva, hogy szeretem a párhuzamosságokat. Indul egy kép, abból kibontakozik egy hozzá hasonló.  Ez volna a katalizátor?
Inkább talán olyan ez, mint a zsánerkép. Indul egy népdal egy természeti képpel, s ebből bomlik ki a kezdetben szemérmesen takart, ámde annál inkább közlésre szánt valóság.
Fiatalkorom emléke a népdal:
Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele,
két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere.  
Eme szerény bevezető csupán arra jó, hogy egy fecnire firkantott újabb analógiáknak megágyazzon.
1. Az aranyakkal felékszerezett gazdag hozományú menyasszonyt hamar ostromolni kezdik a hozományvadászok. S jaj, neki, ha az üres, ámde cifra szirénhangoknak felül. Egy életre tönkre teheti egy nyomorult parti az életét.
Ez jutott eszembe, OV évértékelője kapcsán. Egy helyrepofozott gazdaságú ország politikai birtoklásáért, vele összefüggésben az anyagi haszonszerzés céljából minden megengedett és meg nem engedett eszközzel harcolnak az ácsingózó percemberkék. Az összeszedett és szakmailag kifogás alá nem eső vezetésnek nagyon észnél kell lennie, hogy elkerülje az ország anyagi erejének újabb és újabb leszívását.
2. Valaki azt írta egy episztolában, hogy elvesztett szerelméért a szíve szakadt meg.
Erre rímel, csak még sokkal hatványozottabban az a tény, hogy a Názáreti Jézusnak a kezét alsókarjánál szögezték a kereszthez, ahol a tenyér felé tartó idegek összefutnak. Képzeljük el azt a kínt. Majd azt, hogy az emberiségért csakugyan a szíve szakadt meg. Úgy szerette Isten a világot..0. S úgy szereti ma is. Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Ennek a meggondolásnak következménye kellene lennie. 
***
Egy kiadásra váró kötet szerzője Szent Ágostont idézi, aki így ír: A Lélek indíttatása az, amely arra buzdít, hogy Istent önmagáért, felebarátunkat pedig Istenért szeressük. Akinek nincs ez a szeretete, az hiába fárad, akkor is, ha sok jó cselekedetet visz végbe. Mi tagadás, ez elég szigorúan hangzik. Nekem az eleje tetszik, amely rangsort határoz meg.
A második fele a 127. zsoltárra hajaz. „Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt.”     
De „pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret”.  
Mármint a pihenő embernek.
Még ide jöhet, a Mester mondása: „Nélkülem semmit se tehettek.”
Vele viszont…