Mickey webnaplója

Czakó Gábor Velünkjáró c. kötetkéjében (SZIT 2001) olvasom a 16. lapon:
„Hol vagyok, Uram? Sámuel! Sámuel! Motorzaj, magnó, sercegés, vita a gyerekkel, a mamával, a boltossal, a vevővel, ordítás, füldugó, volkmen, agydöngölő, tévé, diszkó, csühögés, Sámuel! Sámuel! Hajrá, húha anyád, dörgés, reklám, pör, siker, hazugság, fülméz… Sámuel, Sámuel, nem kellene lehalkítani valamit, hogy halljad már meg végre: az Úr éppen téged keres!”
Idézet vége. Ennyi.
Jogos a kérdés, hogy noha a kötet megjelenése óta mindössze 19 éve telt el, hol van már a magnó? A kazettás, és még inkább hol van már a szalagos magnetofon? S a walkman? Számos formában jelent meg. Azt hiszem attól volt az, ami, mert kicsike volt, elemmel működött, csak fülessel lehetett hallgatni, mert teljesítménye igen szerény volt, s plasztik ajtaja mögé egy hangkazetta épp csak elfért.
Nincs már magnó, nincs már kazetta, nincs már szalag és nincs már walkman.                  
De ezerévek óta van Sámuel, Sámuel, aki – a Biblia elbeszéléséből tudjuk – hangot hall. Nem tudja, kitől ered a hang, de hallja. Éli főpap pedig biztatja, ha szól a hang, mondd azt, hogy „Itt vagyok, Uram, hallja a te szolgád.”
CzG joggal hívja fel figyelmünket arra, hogy korunk egyre hangosabb, s a Hangot nehéz meghallani, mert igaz, hogy már 
nincs magnó meg walkman, de
van okostelefon, továbbra is
szól a tévé, a
diszkózene, a
hangoskodók kiabálnak, harsog a
reklám, a
kockázatokról szóló mantra, a
felbujtott migránsoknak a határőrzőkkel folytatott packázásának állandó nyomatása.
Legalább húsvétra készülve CSEND LEGYEN!