Lehet, hogy más is úgy van vele, mint én, hogy százszor annyi melódia él benne, mint amit néven tud nevezni (szerző, előadó, műfaj), fel is tud idézni, esetleg csak beúszik tudatába, ki tudja honnan, ki tudja minek a következményeként. Arra gondolok, hogy tudatalattijából felmerül. Ez volna a déjà vu érzés egyik lehetséges formája?
Tehát sok zene él bennünk, de bajba kerülhetünk, ha szeretnénk megosztani ezeket.
Arra gondolok, hogy ha valaki bizonytalan benne, hogy pontosan hogy szól egy idézni kívánt vers, bepötyög belőle valamit, s a google-kereső nagy valószínűséggel elővarázsolja neki. Nem így a zenét. Vannak ugyan keresők, amelyek akár beéneklés alapján is próbálkoznak, de mind komplikáltabb az előző verziónál.
Mindezt azért vetem előre, mert a bennem megszólaló zenék közül nem egy dallamára emlékszem, aztán vége. Most is így jártam. Előhalásztam egy dallamot lelkem mélyéről, mely nekem kedves, de percekig hiába kerestem a szerzőjét emlékezetemben. Odáig jutottam el, hogy olasz lehet az illető. Soroltam magamban az olasz komponistákat. Persze a mestereknek se szeri se száma. Aztán cselhez folyamodtam. Keresőbe: olasz zeneszerzők: No, egy jó oldalon sorolja a neveket ABC-rendben.
Így bukkantam a megoldásra: Boccherini a helyes megfejtés. Ezek után csak a menüettjét kellett megtalálnom a youtube-on. Az is sikerült. Érdekes módon egy hasonlóan éteri Haydn zene is felötlött bennem: a Haydn-Hofstetter vonósnégyes. Mindegy. Most Boccherini zenéje szóljon könnyedséggel az emberi méltóságról.
***
Mondják, hogy a svédek körében megszorítások nélkül sem terjed erősebben a COVID-fertőzés, mint délebbre a karantén elrendelése mellett. Ha így van, sejteni vélem az okát. Ugye sok áldozatot követelt az olaszoknál, spanyoloknál. Pszichológiából emlékszem rá, hogy minél délebbre megyünk, annál kisebb az emberek személyes tere, az aurája, amelybe nem illik belépni. Hogyne kellene tiltani a kontaktokat ilyen feltételek mellett. A hűvös északiaknál ellenkezőleg. Ha méteren belül merészkedsz társalgás közben, hátrálni fog a skandináv, mert az ő aurájuk sokkal nagyobb. Nem állítom, hogy egyetlen oka ez, de ki se zárom. Ma minden olyan képlékeny, és mint a régi csehszlovák film címe mondja: „Senki nem tud semmit”, legalábbis biztosat alig.
***
Ma az ablakból láttam, hogy áganként hogy stuccolnak meg egy terebélyes nyárfát a rét túlsó felén. Kell hozzá legalább három ember, kettő a kasban: egyik fűrészel, a másik tán vezérli a pneumatikát, hogy ne veszélyeztesse őket munka közben a lehulló gally, s ugyanő dobja le a nyesedékeket. Egy harmadik ember markolót irányít, s teszi egy teherautóra a lombkoronát. Kitűnik ugye, hogy kell egy pneumatikával felszerelt célgép, egy teherautó és a markolóval ellátott másik teherautó (nem olcsó egyik sem). Kell hozzá védőfelszerelés (most még maszk is) és robbanómotoros láncfűrész.
Néhány éve ingyen kicsavarta a szélvihar a másik nyárfát a rétről és még számos más helyről.
***
Játszom egy kicsit a szavakkal:
Van ugye tűzkár, vízkár, töréskár,
de van még ezen kívül
bankár titkár, uszkár és Oszkár is.
***
Emberi méltósága választtatta ki velem Boccherini menüett vonósötösét. Értem rajta, hogy az értékes zene megtiszteli a hallgatót.
https://www.youtube.com/watch?v=2AZOknKotVc
2020.05.05. 03:50 emmausz
Zene és vesztegzár
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr10015660754
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek