Valamiért gondolatban az általunk szervezett agapénál kötöttem ki. Utánanéztem, kereken tizenöt éve indítottuk el a plébánián. Először heti, majd kétheti, utóbb havi gyakorisággal. Először a kertben, utóbb az alagsori teremben. Először gondviselés-szerűen akadt a kezembe a „desszert”-ként felolvasott Kőleves c. népmese. Ez allegóriája volt az agapénak. Attól lesz ízes és laktató, ha a népek tevőlegesen részt vesznek benne, s hozott dolgaikkal fűszerezik a megvalósulást.
Lett, ami lett, mi felettünk eljárt az idő. Meglepő módon az utolsó tervezett alkalom már elmaradt a koronavírus-mizéria következtében.
Mivel még hihetőleg ősszel se fog tudni újra indulni, érdemes elgondolkozni a folytatáson, illetve az abbahagyáson. Ahogy mondani szokták, mi ketten elmeséltük már valamennyi viccünket. Az a szűk kör, amelyik a hátán vitte a találkozókat, dönthet a folytatás mellett, dönthet a megreformált folytatás mellett s dönthet a befejezés mellett is. Nekünk mindenesetre át kellene adnunk a stafétabotot az aktívabb korosztálynak. Érdemes ezen elgondolkozni. Most még sok idő van az esetleges újra indulásig.
***
Most igazán ráérek meglévő könyveink között turkálni. Mivel a polcon hevert a Szólások könyve (Tinta K.), belelapoztam. Megtetszett mindjárt az előszó első mondata: „Az emberi nyelv kreativitása leginkább abban mutatkozik meg, hogy a beszélő képes olyan mondatokat, mondatsorokat alkotni és megérteni, amelyeket előtte soha senki nem fogalmazott meg. (A tegnapi posztcímem – Nyárfavatta – ilyen lehet.) De eszembe jutnak kollégáim egyedi szókapcsolatai is: Ny. Lajos egy értekezleten vetette fel egy öndicséretet tartalmazó felszólalás után, hogy az illető vezető előtt „megemelem a kalapomat, s utána mindjárt vissza is teszem a fejemre”. Ezek után részletezte, hogy miért tartja üres lufinak a látszateredményt felmutató kolléga megfogalmazását. Egy másik, vendégeket várva megemlítette, hogy „nem csinál nagy flacnit belőle”. Hadarása hevében nem vette észre, hogy két főnevet zagyvál egybe. Nem csinál nagy faksznit belőle, ill. nem akar flancos fogadást csapni.
Hát ezek az igazi gyöngyszemek. Amik ha elterjednek, szólások, közmondások lesznek, amik határosak a közhelyekkel.
Néhány érdekességet idehozok. Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel! – írja, s joggal. Én gyerekként nem foglalkoztam karddal, de mivel a karom rövid volt, azt gondoltam, hogy rövid karomat kell egy lépéssel megtoldanom. Tévedtem.
Az állás szócikk ezt írja: „Nyugdíjas állás – olyan jó, v. biztos megélhetést nyújtó állás, hogy betöltője onnan mehet nyugdíjba.” Ha igaza van, akkor itt jelentésváltozás tanúi vagyunk. Korábban tudomásom szerint a nyugdíjas állás azt jelentette, hogy a cég (pl. MÁV) fizet a dolgozó után a nyugdíjbiztosítónak, ezért az alkalmazottai (öregségi) nyugdíjra jogosultak. A hatvanas évekig a mezőgazdaságban dolgozók nem kaptak nyugdíjat!
Lám, érdekes elmélyedni a részletekben.
***
Most lazításul jöhet a klasszikus bendzsó-párbaj. Számos feldolgozása közül a filmbeli megoldást választottam. Két perc után kezdenek belejönni. https://www.youtube.com/watch?v=Uzae_SqbmDE
2020.05.13. 04:25 emmausz
Passzív korban
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr5215687444
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek