Mickey webnaplója

Mostanra két vonatkozásban is úgy érzem magamat, mint Mikes Kelemen. Először: miként ő évekig levelezett, én meg blogolok, gyártom posztjaimat naponta. Másodszor: Miként ő is, én is száműzött vagyok, csak nem Rodostóba, hanem saját lakásomban rostokolva.
Édes Néném! – írhatnám én is elképzelt rokonomnak. Édes FB-on szörfölő – írom a sötétbe lőve. Mi más is volna a rendszeres ilyen-olyan publicisztika. Lövés a sötétbe. (S hogy kit talál el, arról jobbára lövésem sincs.)
Megpróbálok elemi dolgoknak örülni, hiszen sem lehetőségem, sem állapotom nem tesz lehetővé, hogy megmásszam a Mont Everestet.    
Tehát elemi örömök.
Mindjárt adódik néhány. Van székem, van asztalom, rajta a billentyűzet és egyéb fene, ami által írhatok, ami által közölhetem magam a világgal, ami által zenét vagy szöveget hallgathatok, írást olvashatok, képet, videót, filmet nézhetek, amelyen keresztül üzenhetek a bolygó tetszőleges részére, ahonnan jövő információk vesznek körül. Van lámpám is, nehogy éjszaka ne tudjak kommunikálni.  
Lakásunk távfűtött, bár most nyitva-tárva az ablak, s behallatszanak az énekesmadarak, időnként a vasút basszusától kísérve. Enyhe széllé szelídült a front vihara, elállt az eső is. 
Ajjaj. Elkalandoztam. Elemi örömeimhez tartozik, hogy érzékelem magam körül a világot. Van enni- és innivaló, van hozzá étvágyam is, látom a rét zöldjét, a fák lombját, hallom a városból ideszüremkedő zajokat. Tapintom a megfelelő billentyűket, s ha derékszögben elfordulok, a szintetizátor billentyűit is nyomkodhatom. Szeretem az elemi ízeket (uzsonna egy zsemle margarinnal) kis őszibaracklével leöblítve.     
Tüdőm beszívja a friss réti illatokat. Szívem zakatolását nyomon követhetem fülzúgásommal párhuzamosan. Nem kell pulzusszámláló. Elég tíz másodpercig kontrollálnom a fülem és az óramutató segítségével a szívhangomat. Nyugalomban 50 és 65 között ugrál.
Kéznyújtásra tőlem a Könyvek könyve, A KÖNYV, a Biblia. Amit nem érek fel ésszel, oda elkalauzol a hit. A forrás eligazít, és sose vezet félre.
Ha megejt mások ínsége, elektronikusan utalhatok, utalhatunk pénzt mások megsegítésére.
Nem is folytatom.
Egyhangú ez az élet? Talán igen, ha összehasonlítom a kimozdulásból adódó pluszokkal. De élhető, s hálás vagyok érte.
Ha azt írnám, hogy minden tökéletes, hazudnék. Sokáig laktunk együtt a fiatalokkal. Ők is és az unokák is hiányoznak. Hallom, hogy a bezártságot mennyire unják.
Találtam egy verset: UNOM MÁR a címe. Gondolkoztam rajta, hogy felhívom a kicsik figyelmét rá, de még megtanulnák. S az nem kell. Inkább legyen vége hamar ennek az ebzárlatnak.
***
Zene: G. Rossini: Tell Vilmos-nyitány.
Egyszer hallgatja M. unoka. Kérdezem a kis okostól: Mi ez a zene? Ő: Guillaume Tell overture, mondja ő, a kis francia. Helyes. És ki írta? Mire ő: Tom et Jerry (A rajzfilm kísérőzenéjeként ismerte). Álljon itt csak a vágta részlet. https://www.youtube.com/watch?v=j3T8-aeOrbg