Mickey webnaplója

Szombaton nálunk volt a családi algoritmus szerinti 1243 sz. unoka, akivel hol labdáztunk, hol eszegettünk, hol meg mesélnem kellett neki. Hozott egy apró imakönyvet, és én elkezdtem a mesét:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, mire ő: Nem. Én kérdőn tekintettem rá.
Na, akkor...?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elefánt. Mire ő: Nem. Én kérdőn tekintettem rá.
Hát akkor...?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy teve, mire ő: Nem. Én kérdőn tekintettem rá.
Na hát, akkor mi legyen?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kecske, mire ő: Nem. Én kérdőn tekintettem rá.
Na és akkor...?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bogár, mire ő: Nem. Én kérdőn tekintettem rá.
Hát akkor... mi legyen? Aztán még néhány fordulat következett, s mindet tagadta a mi kis kétévesünk.
Úgy láttam, Rita vevő a mesémre. Utóbb megjöttek a szülei. Mesém így befejezetlenül ért véget.
***
Tovább olvasom Latinovits könyvét. Egy helyen ezt írja: „Szendrey nem tudta, hogy az igazi, a legveszedelmesebb világfelforgatók hálósipkában, lábukon papuccsal, meghitt családi tűzhely mellől szokták kivetni sarkaiból a földet. [lábukon papuccsal, s olykor puccsal – mondom én]. Elhull a virág, eliramlik az élet… Kosztolányi: »Soha dallamosabb sort nem olvastunk még…«” 
És még: „Ha egy hegedűszólót zongora játszik, vagy dob a zongorát, nagybőgő a csellót, a partitúra nem fog életre kelni. A gondolat nem lesz folyékony szellemmé, muzsikává. Hát még ha nem is hangszer, csak tört cserép, fakó duda, kecskebőr-csörömpölés  akarja a nép csodálatos dalnokát újra feltámasztani. Milyen hiábavaló.” Van benne igazság, de csak részigazság.
Kifejtem, miért.
Ugye ismert Liszt zongoraátirata Paganininek a La Campanella c. muzsikájára. Ki merné artisztikumát kétségbe vonni? Esetében a partitúra életre kelt.
Kodály azt tartotta, hogy a tangóharmonika nem hangszer, kivéve ha Tabányi Mihály kezében van. Ő művészi fokon űzi a harmonikázást.
És ide kívánkozik, hogy a dudaszó se kecskebőr-csörömpölés, ha Agócs Gergely véleményét kérdezi valaki.
Hallottam én már szóló hegedűdarabot egy húrt felvonultató távol-keleti hangszeren eljátszani. Meg voltam elégedve a hallottakkal.
Unokaöcsém klarinétozott, gitározott, zongorázott és oda nyilatkozott, hogy aki zenél, a szavakkal ki nem fejezhető többletet hordoz magában, és képes kifejezni olyan érzéseket, gondolatokat, amelyekre egy nyelv se alkalmas. Ezért nagyon jó zenésznek lenni.
Zárásképpen még visszakanyarodnék az idézetre.
Lehet, hogy a zongoradarabot dobon akarunk játszani, lesz némi nehézségünk, de hogy a zongorát a jazz-pianisták ütőshangszernek tekintik, azt szinte valamennyi jazz-szám igazolja. Ezt egy kedves darabbal szerettem volna alátámasztani, amit persze nem találok se égen se padláson, de talán megfelelő illusztráció lesz Jelly Roll Morton egyik virtuóz zongoraszólója. Nem ezt cikizte a zongorista a hason-című filmben? Tehát zongora ritmushangszerként. Már a darab címe is érdekes: Az ujjgyötrő. The finger breaker. (Érdemes megfigyelni, hogy a művész Baldvin zongorán játszik. USA elég nagy hozzá, hogy két hatalmas cég gyártson zongorákat. Steinway a keleti partot látja el hangszerrel, Baldvin a nyugati térfelet.)  https://www.youtube.com/watch?v=BzcsArJYYfs&t=17s