Mickey webnaplója

Ma sem szabályos, sem különleges világnap nem volt.  
Ma velünk se történt semmi különös, hacsak az nem, hogy második napja pásztorolunk egy házinyulat, amit unokáink Hópihinek neveznek joggal, merthogy a piros szemétől eltekintve tényleg olyan fehér, mint a hópihe. Hópihe kényelmes lakában tesped, elnyúlik, miután önitatójából ivott, miután eleget rágcsálta a szénát, a salátaleveleket, a sárgarépa hulladékot, a sárgarépa zöldjét. Van neki illemhelye is, ott illetlenkedik, amikor a szükség úgy hozza.
Meg szoktam jegyezni, ha valami korábban nem történt velem-velünk (és nem a napi dátumra gondolok, mert még jó, hogy minden nap új). Nos, nyuszi még nem volt soha a lakásunkban legfeljebb ha csokiból, s az se sokáig, kivéve azt az esetet, ami velem esett meg az üzletközpontban húsvét után. Egy tálca csokinyuszi (tejbevonó massza), azaz hatvan darab hatvan forint volt (tehát darabja egy forint). Én vettem egy tálcával, aztán alig győztem megszabadulni tőle. Mivel feleség értésemre adta, hogy ez olyan hitvány csokiutánzat, amit valamirevaló szülő nem ad a gyermeke kezébe, feladtam azt a tervemet, hogy gyereknapon minden ismerős gyereknek adok egyet-egyet.  
Mi mást tehettem, ha nem akartam a szemétbe dobni, mint ami végül is történt. Hatvan napig a reggelim egy-egy megolvasztott nyusziból állt, amelyet zsemlére csorgatva ettem meg. Nem lett tőle semmi bajom, legalábbis nem tudok róla.
A nyuszi feldolgozásával is találkoztam egyszer. Vidéken egyik asszony megajándékozott egy nyuszival. Ám előtte meg kellett fosztania az életétől. Nem tartott sokáig. A hátsó lábait marokra fogta, s a lógó nyuszit tarkón ütötte. Azonnal kimúlt a nyuszi, amelyet kb. egy perc alatt kiforgatott a bundájából, s a belsőségeinek a rendezése után kezünkbe adta a nyúlhúst, amit immár vihettünk pecsenyének.    
A mai városi embertől távol áll, hogy állatok megölésével találkozzék. Anyám még vett élő tyúkot, amelynek meg kellett halnia, ha meg akartuk enni, márpedig meg akartuk. Orromban még a forró kopasztóvíz bűze, amely a tolltól való fosztás eszköze volt.
Böjte Csaba szokta emlegetni, hogy nagyapja hozott egy bárányt, és ráparancsolt, hogy a kisbárányt ölje meg. A gyermek Csaba megtette, ha nem is jó kedvéből. Az öregember így akarta megtanítani unokáját arra, hogy becsülje meg a húsételt, merthogy minden húsétel egy-egy állat életébe kerül.
Persze.
Élet és halál, táplálkozási lánc.
Állat és ember.
A növényevőt megeszi az állat.
A gilisztát a tyúk, a tyúkot az ember.
***
Zene. Legyen egy növényevő állat. Pl. a Mustang. Egyik kedvenc számom volt a hatvanas években és azóta is.   
https://www.youtube.com/watch?v=LzUTgbyRY0k