„Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy amit mondanál, szebb-e, mint a csend, amit meg akarsz törni” – olvasható Friedrich Hölderlin gondolata Majkpusztán a kamalduli szerzetesek központjában egy kitett táblán.
„Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani” – fogalmazott Gandhi.
Mindkettőjüknek igaza volt.
Elég arra gondolni, hogy száz tévécsatorna száz műsora osztja az észt éjjel és nappal.
Elég csak az internetes hírportálok és a FB-on közzétett szövegekre gondolni, vagy éppen
az írott sajtó beláthatatlan mennyiségű leírt betűjére,
a rádióban egymást érő interjúk változó minőségű megnyilatkozásaira.
Megannyi szószátyár kijelentés, amelynek mindegyike igényt tartana arra, hogy komolyan vegyék.
És itt már nem is elég a kockázatok és mellékhatások megvitatása a háziorvossal vagy a gyógyszerésszel.
Ez már vétek az ember ellen,
vétek a lelke ellen,
vétek a benne szunnyadó egyéniség ellen,
vétek a gondolkozási szabadsága ellen.
A kamalduli remeték tudtak valamit, amit a ma emberének is kellene tudni.
Mi tagadás, az ellenkező tervem ellenére ma is írtam egy rövidet, mert eszembe jutott valami.
Karinthy a versírást hagyta abba, amikor eszébe jutott valami.
Darvasy tanár úrnak volt igaza, aki a gimiben a vetítéskor elszabadult zajongást leállította öblös hangján belekiabálva a levegőbe: Csend legyen!
Mi más kívánkozhat ide, mint a csend hangjai.
Zene tehát Simon & Garfunkel: Sounds of silence
https://www.youtube.com/watch?v=R9aui0Dx_Vk
Utolsó kommentek