Mickey webnaplója

Egyszer úgy adódott, hogy nekem és a bátyámnak közös ismerősünk akadt, nevezzük Daninak, már csak azért is, mert ez volt a neve.  Ám Danival nem találkoztunk egyszerre. Adódott alkalomadtán, hogy ez az illető felkeresett valamiért a szerkesztőségben, és örömmel jelentette, hogy üdvözöl az öcsém. Hogyhogy? – kérdeztem, Magyarországon tartózkodik? Mire ő: – Dehogy, most találkoztam vele az MKPK-nál.
– Már értem – mondtam neki –, a bátyámról beszélsz.
– Igen? Ő a bátyád? Nahát!
– Igen. Jó két évvel idősebb nálam. 
„Jól nézek ki” – gondoltam magamban, ha engem lát idősebbnek.
Ami ma eszembe ötlött, az még furcsább ennél. Közeledem a 74. életévem betöltéséhez. Apám 49 éves korában hunyt el. Ha rá gondolok, mégis őt valahogyan bácsisnak idézem fel magamban, aki nálam lényegesen idősebb. Eközben egy csodát. Most 25 évvel idősebb vagyok, mint ő a róla legidősebb korában készült fotón. Ez hogy lehet?
Tücsi szerint úgy, hogy kevés haja volt apámnak, s ez idősebbnek mutatta. Elfogadom. Na de 25 évet nem lehet eltéveszteni akkor se. És mégis.
Persze ez az aránytévesztés sem egyedül való. Elég arra gondolnom, hogy amikor gyermek voltam és ifjú felnőtt, a férfiak 60, a nők 55 éves korukban érték el a nyugdíjkorhatárt. Következésképpen mai életkoromhoz képest valamennyi aktív-korú tanárnőm és tanárom egy emberöltővel fiatalabb volt, mint én most. Mégis meglett felnőttekként emlékszem vissza rájuk.  
Ennyire relatív az idő, az életkor, az emlékezés aspektusa.
Úgy gondolom, hogy ez egyfajta illúzió, miként az is, hogy hol fiatalabbnak, hol idősebbnek gondoljuk magunkat.
A. mesélte, hogy amikor apja már súlyos, halálos beteg volt, s  arról beszéltek, hogy másik nővére veszi át a papa ápolását, arra gondoltak, hogy átszállításához taxit hívnak, az lesz a legegyszerűbb. Mire a papa megjegyezte: Minek az, felszállunk a villamosra! Csak azt felejtette el, hogy az ágyból se tud kiszállni.
***
Mint említettem, mostanában jigsaw puzzle játékot szoktam játszani. A különféle alakú és színű darabkákat kell képpé egyesíteni. Nincs is ezzel semmi baj, de a színek olykor megtévesztenek. Más árnyalatúnak látszanak olykor egy semleges háttér előtt, mint a helyükre illesztés során. Pl. az ég kékje a darabkán sötétebbnek tűnik, mint a képen már égbolttá összeállt részen. S amint a helyére biggyesztem, „kivilágosodik” a darabka.
Persze ez sincs így, csupán illúzió.       
***
Zene. C. Saint-Saëns: Állatok farsangja. Ez a zenei bravúr illúziók sorozata, talán a Pianisták tétel kivételével. Unokáink egyik kedvence volt egykor.   https://www.youtube.com/watch?v=k2RPKMJmSp0