Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

Utolsó kommentek

2020.06.30. 16:25 emmausz

IDŐ IDŐ IDŐ . . . (időtlenség)

Legkisebb unokánk nemrég múlt két éves. Intelligenciájáról árulkodik, hogy szókincsének kiegészítésére új szavakat teremt (gyerekszáj). Ma pl. a tévé képernyőjén megjelent egy pap, s Rita mutatja: „imabácsi”. Szavak kreálása persze a felnőtteknek is sajátja, ha a körülmények úgy hozzák. Egy…

Szólj hozzá!


2020.06.29. 19:36 emmausz

1984

Az 1984 meglehetősen érdekes dátum. Lehet, hogy már el is múlt az az év, amikor a kezembe került Orwell szörnyű jövőt sugalló regénye (címét onnan kapta, hogy 1948-ban készült, s a szerző két számot felcserélt), amelyben a világ egy despota birodalomból áll, ahol az újbeszél (vö. politikailag…

Szólj hozzá!


2020.06.28. 19:40 emmausz

A zene, a zene, a zene kell

Bizonyos, hogy nincs a képzőművészetben legszebb kép, legjobb perspektíva-ábrázolás. Bizonyos, hogy nincs legszebb szobor, legkomfortosabb épület, legszebb virág, legkedvesebb állat, legjobb ember. Csak szebbnél szebb képek szobrok és épületek vannak, csak tökéletesnél tökéletesebb növények és…

Szólj hozzá!


2020.06.28. 05:18 emmausz

Élmények

Három élmény kavarog bennem. Amikor Medjugorjéban voltunk 1991-ben. A tábori kaja. A hársfa. 1991-ben voltam a délszláv kegyhelyen. Ott mellénk csapódott egy fekete habitusú apácajelölt(?), aki rettenetesen óvott bennünket a gonosz befolyásától. Azt ajánlotta, hogy kapaszkodjunk össze kézfogással.…

Szólj hozzá!


2020.06.26. 21:39 emmausz

Innen szép győzni

Van, amikor először a soron következő zene képződik meg bennem. Pl. ma is. Az úgy kezdődött, hogy jobb fülem bedugult. Olyannyira, hogy felkerestem a szakorvosi rendelőt. Ott első meglepetésként ért, hogy a maszkhasználaton és a kötelező fertőtlenítést követően kezemet be kellett dugnom egy…

Szólj hozzá!


2020.06.26. 03:36 emmausz

Napirend

Váli Deske írja honlapján: 05:23 vekker            fél liter Lipton tea három háztartási keksszel 05:40-06:40 ima, másodnaponként mise is,            kocogás uszodáig, 1200 méter            közben rózsafüzér a keresztgyerekekért 07:05 Lukács uszoda 1990-óta, 1200 méter 08:40   reggeli: müzli…

Szólj hozzá!


2020.06.25. 07:36 emmausz

Nyár van, nyár…

Piliscsabán a gyerekeknél szeretek mezítláb sétálgatni a kertben a füvön. Tegnap is ez történt. Beleléptem közben egy méhecskébe. Fájhattam neki, mert fullánkot döfött a talpamba. Utána ott őrjöngött a fű között. Véget vetettem a szenvedésének, de az enyémnek nem. Először hagymát kaptam rá…

Szólj hozzá!


2020.06.24. 07:21 emmausz

Tótágas

Kolumbusz szobrait ledöntik Amerikában, Leninét és Marxét felavatják Németországban. A kapitalizmus ellen lázadnak, ami téves út, s helyette kommunista eszmék mellett ágálnak, ami még rosszabb volt, ha lehet. Mindez alig érdekelne, de előttünk az unokáink, akiknek jobb világot álmodnánk, s mintha…

Szólj hozzá!


2020.06.23. 05:01 emmausz

Hajnalban

Ülök az erkélyen és várom a virradatot, amely természetesen óramű pontossággal el is jön. Kezdenek elválni az ég színei a föld színeitől, az ég megszürkül (helyenként felhős), ill. megkékül, a gáztorony villanyórája bekapcsol, hogy reggel meg kikapcsoljon. A kert és a rét zöldje egyre nyilvánvalóbbá…

Szólj hozzá!


2020.06.22. 19:20 emmausz

Emlékezem

Olvasom a MN cikkét, mely megemlékezik a szerzetesrendek 70 évvel ez előtti betiltásáról, a szerzetesek, apácák szétkergetéséről, vegzálásáról, ellehetetlenítésükről.  Ezzel kapcsolatban egy anekdotát közöl, amely az előzményekkel együtt így hangzik: „Ötvenhat után több szerzetes és apáca kapott…

Szólj hozzá!