Mickey webnaplója

Ránézek az óra digitális kijelzőjére. 5.55. Péter Mihály hangján szólal meg bennem ez a háromjegyű szám. Ötszázötvenöt. Ötös a feleletre, ötös a füzetre, ötös az ismétlő kérdésre. Mindez kb. 60 évvel ezelőtti élmény, földrajz óra a piaristáknál.
A következő benyomás: egy dallam, amit jó harminc éve  énekelt fiunk, M. Walther von der Vogelweide virágéneke ez, elég rapszodikusan kanyargó dallamívvel. Azért nevezetes, mert fiunk miatt behívattak az iskolába, és két tanár bizonygatta, hogy a fiúnak el kellene hagynia a tanintézményt, mert figyelmetlen, szétszórt. Énekórán kibámul az ablakon.
Nem érveltem azzal, hogy meglehet, de otthon betéve tudta a fenti dalt szöveggel együtt, és kérés nélkül énekelte el nekem. Hagytam, hogy káráljanak ellene, annál is inkább, mert akkor már orientálódtunk az akkoriban induló Egyetemi Katolikus Gimnázium irányában. A tanárok azzal érveltek, hogy az iskola középiskolává avanzsál, és M. nem bírná az iramot. Jelentem, hogy az EKG-ban bírta az iramot, utána az egyetemet is, az általános iskolából lett gimnázium pedig befuccsolt, mert nem felelt meg hosszú távon a követelményeknek. A két zárójelesnek is felfogható bekezdésnek itt a vége.
***
A tévéhíradó szerint tegnap a Bükkben 30 cm-es hó esett. Itthon szép, többnyire napos idő volt. Ma, pénteken viszont ködös reggelre ébredtünk. Egyelőre nem látszik a jellegzetes gázgyári torony az ablakkal szemben. Ez már tipikus ősz, zörgő avarral, köddel, hűvösséggel, nyirkossággal,  amikor már jól esik egy csésze forró tea.
Egyebekben Teréz-nap van. Avilai Szt. T. napja, aki megírta csodálatos könyvét Belső várkastély címmel. Én is csodáltam, de igazán követni nem tudtam, pedig az egészét megismertem. Úgy látszik, hogy nem mindenkinek szól.          
Terézből van néhány ismerősöm. Érdekes módon két Teri a Regnumból, és egy az egyik néhai munkahelyemről. Utóbbi íróasztala az enyémmel szemközt volt. Megállapítottunk egymásról, hogy mindketten szeptember 24-én születtünk. Tán ugyanabban az évben is.
Tereza Worowskát meg még az újságíró akadémián ismertem meg a 90-es évek első felében. Akkor ő már jezsuita lapnál dolgozott. Én később csapódtam oda kb. másfél évvel.
Nos, Isten éltesse a Teriket!