Mickey webnaplója

Változott a program. Zs.-ék nem látogatnak Óbudára az őszi szünetben, erős megfázások okán. Így visszaáll a szokott rend, a matracokat levisszük a helyükre. Változott a program olyan értelemben is, hogy M. feladja párizsi bérletét, egyelőre jobb neki itt. Megbarátkozott a táncházzal. Úgy döntött, hogy ismételten felkeresi.
Változott a tervünk annyiban is, hogy a tervezett rakott krumpli helyett ma gombapörkölt félét ettünk kuszkusszal. Ehhez voltak jó alapanyagok az üzletben.
Olyan értelemben is módosult a szokott rend, hogy jelenleg fotókból túltermelési válsággal küszködöm, miközben az olvasást hanyagoltam, pedig tele vagyok tartalmas kötetekkel. Sebaj, törekszem pótolni a lemaradást.   
Száztíz olaszjellegű rejtvényt tartalmazó feladványkötetem felét megfejtettem, mert módszeresen csak a jobb oldalak rejtvényeivel foglalkoztam. Ezzel elértem, hogy lapozáskor csak a bal oldalakat hajtottam meg, s az aktuális rejtvénylapok simák maradtak. Legközelebb fordítok, s csak a bal oldal simaságára ügyelek, a jobb oldal görbe maradhat.
Tartozom hétfőn egy úttal a szakrendelőnek. Azt kell igazoltatnom egy vizsgálat során, hogy az öt éve engem ért stroke nem akadályoz abban, hogy tovább vezethessem az autómat. El nem képzelem, hogy ezt hogyan lehet kimutatni. Vagyok, élek, magam nem tudok olyan csököttségről, ami a sofőrködében gátló tényező volna. Meglátjuk, mit hoz a közeljövő.
Ami furcsa, és nekem nehezen szokható, hogy a csavaros, takaros konzerv, lekváros, nescafés stb. üvegek mennek a lecsóba. Csak úgy zörögnek a konténerben, amikor bedobálom őket.
Biztos, hogy jó a Földnek, hogy nem használjuk őket, csak egyszer?
Biztos, hogy újrafeldolgozásuk környezetvédelmi szempontból gazdaságosabb, mint ha ismételten töltenének bele élelmiszereket?
Nem tudom.
Mindegy, most ez a módi, és nem az én kompetenciám a gazdasági elemzések egzakt elvégzése. El kell hinnem, hogy ez a legegyszerűbb megoldás.
Azért maradnak bennem a kétségek.        
***
Ma elmentünk kirándulni a Duna partjára. Szép színes világot találtunk. Majd kb. 600 m megtétele után hazafelé vettük az irányt. Egy pár előttünk haladt.
Mondom T.-nek: Milyen fiatalok!
Majd még azt: Ilyet még sose mondtam.
Persze, hogy nem, hisz mi is fiatalok voltunk. Mit törődtünk is  a korral.
Most viszont korunk ügyel arra, hogy törődjünk vele.