Itt is összeér az ég és a föld, pontosabban, akik a földben nyugszanak, azok odaát élnek. Innen nézve obskúrus minden, csak a hit világít be amoda. Onnan nézve persze egészen más lehet, de azt sem tudjuk, hanem hisszük, hiszen még senki nem jött vissza onnan.
Hisszük, mert aki kinyilatkoztatta, hiteles, sőt a leghitelesebb, sőt-sőt egyedül ő az abszolút hiteles.
Mindenkinek vannak felmenői, és lemenői. A lemenők érkezése egyértelműen boldogító valami, különösen, ha nincs nagyobb zűr a világra érkezése körül.
A felmenők halála gyászt vált ki az itt maradókból. Űrt hagy mindenki maga után. Távoztával nincs ki a létszám, hiányzik (ha igazoltan is) a személyisége, nem tehetjük fel neki korábban elmulasztott kérdéseinket.
A nagyobb család gyermekeimből, házastársukból, nászainkból, unokáinkból állnak. Elgondolkoztam rajta, hogy ahol nagy a család, ott több haláleset is fog előfordulni. Nem érdekes? Örülünk minden újabb jövevénynek, a bővülő nagycsaládnak, s bánatosak leszünk az arányos veszteségek megélése alkalmával. Mert az egyetlen halálbiztos valami a halál, amely mindenkit utolér, kivéve az elragadtatott Illést, vagy aki csupán elszenderedett.
Mert Petőfi Pató Páljának megkérdőjelezhető az igazsága: Életem, ha elpipáltam, mennybe visznek angyalok, én magyar nemes vagyok.
A halottak napjának bizarr aktualitása, hogy ma telefonon időpontot kértem a kardiológiára, mert Sz. dr. visszarendelt kontrollra. A recepció szűkszavúan annyit mondott, hogy 10-e után lehet időpontot kérni decemberre, de Sz. doktorhoz szólót már nem. Kérdeztem: Miért? Elment?
A válasz mellbe vágott: Mert Sz. dr már nincs közöttünk.
A jó orvosra emlékezve visszaidézem, hogy mivel búcsúztunk. Ő azt mondta, hogy jöjjek fél év múlva, mert én megérem. Értetlenül néztem rá. Arra utalt, hogy ő már nem lesz közöttünk.
Valamit jól tudott. Isten nyugosztalja!
***
Micsoda kontraszt. Egy ilyen napon jönnek a kéretlen elismerések. Nem szoktam ezeket mintegy jelvényként használni, jelképesen kitűzni blogomba, de ez egyszer megteszem. Fotóimhoz írt kommentek az USA-ból. Rokonom szintén fotós volt egész életében. Ő írja ma:
Everyone can look. But not everyone can see. Miklòs sees. Egy másik fotó alá:
I hope you’re saving these fir an exhibit! Truly amazing images. Megint másikhoz:
Astonishing. És még:
Love it!. Majd:
Masterpiece! No, really!...More art from the Master.
Ugyancsak ma érkezett válasz a lapszerkesztőtől:
…Kicsit nem tudtam, mit lehet kihozni a "…" témából" - teljesen feleslegesen.
Kicsit zseniális [az írásod]! Légy áldott!
2021.11.02. 11:53 emmausz
Halottak napja
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr8516742722
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek