Mickey webnaplója

Cirill napjára már felsorakozott az ukrán határ mentén az orosz hadsereg, az ukrán oldalon az ukrán hadsereg,  Mindkét fél hadgyakorlatot tart. Folyik a kardcsörtetés innen is, onnan is. De ott van néhány EU-s tagországból a környékre vezényelt katonai kontingens, a távoli földrészről is megjelentek az amerikai katonák, nem beszélve az Ukrajnába s a környező országokba szállított arzenálról.
Most farkasszemet néznek egymással, és kevesen tudják, hogy mekkora mértékűvé eszkalálódhat egy kezdődő háború, ha nem térnek észhez és tárgyalóasztalhoz.
Elgondolom, hogy a pópákkal együtt imádkozzák a vallásos orosz katonák a miatyánkot, mondván: Nás Atyec… Az ukránok hasonlóképpen szólíthatják a Fennvalót: Nás Bátyko. Remélem, hogy az amerikaiak is imádkoznak: Our Father.
Aztán mi lesz?
Egymásnak esnek-e, vagy közös akarattal és őszinte szívvel kívánják, hogy „legyen meg a te akaratod”?
Csak nehogy rettenetes árat kelljen fizetni a gerjesztett súrlódások miatt.
Ami érdekes lehet.
Ukrajna csak nem rég óta független. Oroszország része volt. Lakosságának ma is több mint 17%-a orosz. Mi tagadás, Sztálin őrült módjára kiéheztette ezt a tartományt, amelynek következtében kb. ötmilliónyi ukrán halt éhen. Ezek után nem csoda, hogy ferde szemmel néznek az oroszokra.
Érdekes lehet még, hogy a Krímet milyen gesztusként testálta az ukránokra a szovjet vezetés, és miként vette vissza Oroszország.
A leglátványosabb azonban az, hogy az E. államok rendes szokása szerint a világ túlsó végére indul rendet teremteni. Mindig messze az anyaországtól, mindig megrendszabályozási szándékkal.
Ezek a nekifeszülések nem tisztelik a más államok szuverenitását.
Mikor lesz vége ennek a világcirkusznak?   
Ma még imádkozhatunk azért, hogy legyen meg az Ő akarata.
Holnap lehet, hogy már késő lesz.