Három napja, ápr. 22.-én idéztem P. Young: A viskó c. könyvéből.
Engem nagyon megfogott.
Ma befejeztem a kötet olvasását, és nem állom meg, hogy további néhány gondolatát meg ne osszam.
Az első az, amit az ellenségszeretetről ír: „A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.” Nekem ahá-élmény. Korábban hallgattam Pécsi Ritától (Meg is idéztem): „Az ellenségszeretet minimuma: Ereszd el a nyakát!” Kísérteties a megfogalmazásbeli hasonlóság.
Még folytatom.
„Mack, mivel te fontos vagy, minden fontos, amit teszel. Minden alkalommal, amikor megbocsátasz, az univerzum megváltozik. Minden alkalommal, amikor megérinted valakinek az életét vagy lelkét, a világ megváltozik. Bármilyen kedvességet vagy szolgálatot teszel, legyen az akár látható, akár láthatatlan, az én céljaim megvalósulnak, és valami véglegesen megváltozik.” (Ez a pillangó-effektusra hajaz.)
Jézushoz Mack: „Most már minden igazi kincsem benned van elrejtve. Azt akarom, hogy te legyél az életem! Mire Jézus:
- Vagyok.
Young idézi az alábbiakat, én is ezt teszem a regénytől való búcsúzásképpen:
„A hit soha nem tudja, merre vezetik, de ismeri és szereti azt, Aki vezeti.” (Oswald Chambers)
„A Földön árad a Menny, és minden bokor Isten jelenlététől lángol, de saruját csak az veszi le, aki látni is képes, a többiek csak csellengenek csöndben s csipkét csipegetnek.” (E. B. Browning)
***
Húsvét után a miséken gyakorta elhangzik az alleluja. Pl. a legvégén. Istennek legyen hála, alleluja, alleluja.
Így kijelentőmódban, és nem így: ALLELUJA, ALLELUJA!!! Persze. Így szoktuk meg.
Mindenesetre éppoly suta, mintha valaki a meccsen normál hanghordozással jelenté ki, hogy hajrá Fradi.
Utolsó kommentek