Mickey webnaplója

Ha valami relatív az emberlétben, akkor az idő biztosan az. Az ember átsuhan a gyermekkoron, eljut az emberöltőig (kb. 25 év, amíg egy ember felnőtté cseperedik). Aztán a házasság és a gyermeknevelés köti le érdeklődését, s hipp-hopp, egyszer csak azt veszi észre, hogy kirepültek mind a gyerekek. A munka taposómalma után, a nyugdíjas kort elérve pedig elkezdődik az évek futása.
Már megint új hét van,
már megint tavasz van,
már megint új év van,
már megint olimpia van,   
már megint jubileumot ünneplünk.
Az idő bizony relatív. Írva van: „ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Vagy annyi, mint egy éjjeli őrállás.” (Zs. 90,4)
Még egy érdekesség. János apostol evangéliumának a 16,6-20 tartó verseiben hétszer említi a következő kifejezést: „kis idő”.
„Kis idő és nem láttok engem, és még egy kis idő, és újra láttok engem.”   
Hogy mi a kis idő, az sok mindentől függ. Pl. öt perc a műtőben alkalmasint hosszabb, mint ötperc a cukrászdában fagyizáskor.
Öt perc sorban állás végtelen nagy időnek számít. Ötpercnyi egy izgalmas filmből igen csak kevés.
Az élet hossza gyerekszemmel nézve csaknem végtelenül hosszú idő, öregkorból visszatekintve pusztán egy múló pillanat.
És ez csak a jelen világunk dimenziója.
Vajon hogyan éljük meg az örökkévalóságot, amely innen nézve végtelen hosszúnak tűnik, onnan nézve pedig örök jelenvalóság az idő-dimenzió kizárásával.