Mickey webnaplója

Olvasom Kuncz Aladár Fekete kolostor c. regényét. Jócskán beleharaptam a kötetbe, és nincs okom panaszra. Ott élek velük a szigeti létben, a napi történésekben. A kötet felénél megakaszt két mondat: „Sohasem történt semmi rendkívüli. Egyáltalán sohasem történt semmi.”(279. o.)  
Hát dehogynem!
Ld. az előző mondatomat.
Azt írja a folytatásban, hogy rengeteget olvastak számkivetettségükben.
Idézem, mert olyan szépen fogalmaz.
„Nem esztétikai élvezet volt ez, hanem a könyveken keresztül mások életének s a természet egész gyönyörűségének elrablása, kisajátítása a magam számára.” Azt hiszem, a lényeget ragadja meg.
***
Most átugrom Balázs Géza blogjára.
Így ír: „Én láttam a világ nagyobbik, szegényebbik felét, s mindig végtelen hálával tértem vissza, s örültem mindennek, ami Magyarország, és évtizedek óta mondom, hogy ne legyünk, mert nem lehetünk elégedetlenek, szomorúak, mert másoknak sokkal több okuk lehetne rá, és mégsem azok. Mindenkinek lehet oka panaszra, keserűségre, de mindig azt kell nézni, ami van, ami megvan: és mindenkire süt a nap, mindenki megtalálja az életben az örömöt, a boldogságot, ha akarja.”
Ez is vigasztalóan szép megfogalmazás, különösen ma, amikor a napi bevásárlás alkalmával tapasztalom, hogy a Spar néhány naponként megemeli az árait, s nem is kevéssé. Ugyanazt teszi, mint az egyik légi társaság, amelyik nem kívánja hagyni extraprofitjának a lefölözését.
Az egyik oldalon a kormány intézkedik, hogy a polgárok ne szenvedjenek a világra zúdított háború miatt, amihez az égvilágon semmi közünk nincs, a másikon a cégek egy része a kúszó inflációval él, s aprópénzre váltva folytatja a kizsákmányolást.
Nem ürülök neki.
Még szerencse, hogy BG kijózanító soraival találkoztam.
Kimozdított melankóliámból.