Ma vendégeket vártunk. Porszívóztam, majd megborotválkoztam. Villanyborotvám alatt a szőrzet megadta magát. Ám jobban a tükörbe nézve úgy találtam, hogy mintha gyorsan utána nőne a szakállam. Itt levágom, ott még marad. Ott is legyalulom, közben, mintha újra kinőtt volna. Persze ez csak a látszat. Alapos munkát kell végezni, vagy ismételten rámenni, ha egyszerre nem mutatkozik a kellő eredmény.
Az amerikai magyar páros vendégül látásának kulcskérdése a tolmács. Ahhoz, hogy jól érezze magát a csak angolt beszélő fél, kell, aki lekösse saját anyanyelvén, különben unni fogja magát. Mivel a cél éppen az ellenkezője, fontos, hogy egy jól beszélő kulcsember is jelen legyen. Én már nem fogok angolul megtanulni, társalgási szinten meg még úgyse, nagy öröm, ha megjelenik M. unoka, aki perfekt angol, és érti a magyart is.
Ma jó hangulatú találkozó esett nálunk. Csak ritkán állt meg a beszélgetés, sőt, leginkább többszólamú volt. Az egyes klikkek tagjai párbeszélgettek egymással. Minden jel arra mutatott, hogy szívesen töltik együtt az időt. A fogásokról T. gondoskodott. Jól főz, és eltalálja mennyiséget is, a kérdések kérdése, hogy a magyar ízlésvilágnak megfelelő koszttal hogyan birkózik meg a nem magyar. Örömmel jelenthetem, hogy mindenkinek a kedvére volt a gulyás, a palacsinta, az édességek s a felkínált italok. Köszönet érte.
Utóbb beugrott Mica is gratulálni T.-nek, aki Gabi, s egy lehetséges névnapja a három főangyal ünnepe. Örültünk neki is.
***
Kitaláltam egy asszociációs játékot.
Ha a társaságban nincs közös téma, játékossá tehető a beszélgetés azzal, hogy kérdést teszünk fel egy fogalomra, tárgyra s lehet jelentkezni, hogy kinek mi jut róla eszébe.
Pl. bedobjuk a gombóc szót. Az egy étel, az egy lámpalázas torokszorítás, az egy gombóc, amitől nehéz megszólalni (gombóc van a szájában), az egy bimballó a sapka végén, az egy pohos ember. Kinek mi. Kinek mihez, melyik gombóchoz fűződik élménye.
De a legáltalánosabb formája, és ezt nem én találtam ki, arra a kérdésre keresi a választ, hogy
Hogy vagy?
Mi van veled?
Mik a terveid?
Mit szeretnél elérni?
Mivel foglalkozol mostanában? stb.
Nincs az az ember, aki ne szeretné elmondani, hogy mi van vele, hogy megy sorsa, milyenek a körélményei, ha egyáltalán szóra bírható.
2022.09.29. 18:58 emmausz
Tevékeny nap
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr3617943168
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek