Mickey webnaplója

Egy órája jár a fülemben egy Rita Pavone-szám. Akkor olvastam az Adj egy kalapácsot c. slágerről. Aztán befészkelte magát Pavone sajátos interpretációja a fülembe, és most is ott szól. Pedig másról kellene írnom. Talán arról, hogy ma unokáztunk. Ez – ha úgy tetszik – szolgálat, valójában kötődésünk tapasztalása, öröm, együttlét, játék, meghallgatás, meseolvasás, tájékozódás arról, hogy megy soruk, bár ez utóbbi szavak nélkül is leolvasható arcukról. Belefért a napba egy játékjavítás is.
Korábban arról szerettem volna epigramma tömörséggel írni, hogy a tudós munkája sosincs befejezve, szüksége van folyamatos hitre, azt illetően, hogy kutatásai eredményesek lesznek.
A hívő kutatása kapcsolatkeresés és a kinyilatkoztatás tanulmányozása. Nem kell új eredmények után kutatnia, elég a már megírtakban való egyre alaposabb elmélyedés.
Röviden: A hívő a kinyilatkoztatásra alapozza tudását,
A tudós hiszi, hogy eredményesen kutat.
***
Miért különös nekem Szabó Feri halála?
Azért, mert apánk a fél évszázadot se élte meg. Viszont a hazatelepült jezsuitákkal együtt dolgozva mintegy elém élték az öregedés különféle fázisait. Ő volt az utolsó – nálam másfél évtizeddel idősebb – jezsuita, aki számos társával együtt modellül szolgált az öregedés útján. Halálával az előképek megszűntek. Nagy családom van, de csaknem mindnyájan fiatalabbak nálam.
***
Tegnap agapé követte a temetést. Többek között Feri ápolónőjével beszélgettünk. Ő örvendett annak, hogy tekintélyes pocakom van.
Szerinte egy idősödő férfi, ha egészséges, akkor nem sovány.
Hát nem tudom. Ő a második ember, aki ezt az álláspontot képviseli.
A kardiológus fogyásra intett. Azt jobban értettem.
Marad hát a népdalban megfogalmazott dilemma: „Ugyan édes komám asszony, miért kend olyan…”