Rövid leszek.
Covid reszel.
De immár párban, mert feleség is megtesztelte magát. Piros, piros, piros, párosan is piros.
Az úgy kezdődött, hogy Vuhanban kinyílt a szellem palackja, és elárasztotta halált hozó mérgével a világot.
Nem kérdezem, hogy kinek jut eszébe tömeggyilkos biológiai eszközök gyártása.
A covid elterjedt, még mielőtt az oltóanyagok elkészültek volna.
Jól emlékszem, hogy annak idején egy valamivel küzdöttek ellene: A személyes találkozások mellőzésével. A rokonlátogatás úgy esett, hogy mi az erkélyen, a gyerekek, szép unokák az úton álldogálva látogattuk egymást, beszélgettünk egymással. Aztán ők el, mi meg be.
Az oltások (2-Shinofarm+1Pfizer) könnyebbülést hoztak, de végső megoldást nem.
Megboldogult szívgyógyászom szerint én régen túl vagyok a fertőzésen. Zörög a tüdőm. Aha. Posztkovid szindróma. Ilyen se volt még.
Egy éve valamiért megteszteltük magunkat az üzletközpont mögötti placcon. Negatív eredményt hozott a teszt. Karácsony előtt járt az idő, mert rögvest vettünk karácsonyfát is, és betuszkoltuk a Coltba. Még meg is jegyeztem, hogy a házhoz szállító munkás milyen méltatlan módon, a latyakos földön húzza maga után a megvett fákat.
Íme, elmúla egy év, de nem múla el a covid. Minduntalan felüti a fejét.
A mi esetünkben úgy lehet, hogy T. elment egy gyászmisére, és ott összepuszilkodott sokakkal. Ki tudja, kit fertőzött meg, vagy hogy kik fertőzték meg őt. Aztán hazajött. Közben történt, hogy baktériumos fertőzésemmel öt ízben kerestem fel különféle rendelőket, és utána néhány ízben a patikákat. A baci-infekció mellé összeszedhettem a Covid-vírusfertőzést. Vagy idegenek fertőztek meg, vagy T. Vagy én T.-t. Soha ki nem fog derülni.
Ízeket nem érzek, a felírt Ambroxolt és Aspirin c-t szedem a szokásos sok más mellett. A házi orvos azt tervezi, hogy mától karanténba helyez, szerdán pedig oldja az ebzárlatot.
Most együtt dolgozik bennünk a covid.
Kívánjatok mindnyájunknak készülődős ádventet.
Mi is ezt kívánjuk mindenkinek.
2022.12.09. 12:24 emmausz
Ő (covid) ad nekem témát
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr4217998322
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek