Mickey webnaplója

A tévé bekapcs. Arra ébredek, hogy délután egy óra van. Mivel ehetnékem támadt, egy császárzsemlét feláldoztam. Zsírral kentem, szardellával fűszereztem. Érdekelt, mi a szardella valójában. Kiderült, hogy nem hering, de hasonló, tömegesen előforduló takarmányhal. Mindegy. Elég sós volt és elég barna, fogyasztásra alkalmas. 
Kellett ez a kis pótlás, mert ebédem (3 tojásból rántotta) már eltűnt bennem.
Az egész azért történt, mert feleség munkahelyen karácsonyozik, én meg itthon lebzselek.
Ha már így esett a nagy eset, kiporszívóztam. Mióta itthon kornyadozunk, a művelet elmaradt, és már igen kívánkozott a pormacskák és egyebek felszippantása.
Megizzadtam bele, mert meglehetősen elerőtlenedtem a huzamos gyengélkedés során.
Arra gondoltam, hogy akkor is izzadok, ha semmit se csinálok. Per analogiam: „lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészáros számlát ki kell fizetni" (Füst Milán).
Kész lett, élek.
Alighanem meghúzom az unicumos butykost, mert hogy egy másik hírességet idézzek: „unicumot mindig lehet inni, evés előtt, evés után, evés közben… Báááámikor” (Zwack Péter).  
Igaz, hogy a rekedtséget nem szünteti meg, de segít olybá venni.
Ha már takarítás.
Olykor találkozom őszről itt feledett állatkákkal. Ezeket rendre ki akarom tessékelni, de nem mindig sikerül. A balkon takarításakor kerülöm a mezei poloska felszippantását, mert mérgében bűzmirigye váladékával felel. Azt pedig nem kérem.
A katicabogarakkal könnyű a helyzet, mert hajlandók papírra tessékelni magukat. Innen egyszerű a dolog. Kiöblítem őket a külső világosságra, avagy a külső sötétségre (napszaknak megfelelően). Köszönik, szárnyra kelnek.
A pókokkal nehéz elbánni. A múltkor leemeltem egyet a falról. Ugrott egy nagyot, le a lapátként használt papírról. Szembefordult velem, és szigorúan nézett. Megpróbáltam újra papírra taszigálni. Megint leugrott róla. Muszáj volt elaltatnom. Ez már két ízben előfordult.
Pedig… Isten látja lelkemet, ha tehetem, kitessékelem őket a birodalmunkból.
Így tettem egy méretes léggyel is, amely az ablak és a szúnyogháló közé tévedt. Résre nyitottam az ablakot, felhúztam félig a szúnyoghálót, és a légylény azt mondta: „Ehun-e! Innen már hazatanálok”, és huss… kirepült alkalmi csapdájából.