†Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa
A jó pápától, aki kb. 60 könyvet írt, az alábbi idézetekkel búcsúzom (A Názáreti Jézus 1. rész.).
„A Nyugat által nyújtott pusztán technikai-anyagi elvekre épülő fejlesztési segélyezés, amely nemcsak mellőzte Istent, hanem a mindent jobban tudás kevélységével elszakította tőle az embereket, ez tette igazán a harmadik világot harmadik világgá a mai értelemben…
A történelmet nem lehet Istentől eltekintve, pusztán anyagi struktúrákkal szabályozni. Ha az ember szíve nem jó, akkor semmi más se lehet jó. A szív jósága pedig végül csak attól jöhet, aki a Jóság – aki maga a Jó. (45)
Az úgynevezett modern világképnek alapdogmája, hogy Isten egyáltalán nem tud cselekedni a történelemben, következésképpen mindazt, ami Istenre vonatkozik, át kell helyezni a szubjektív tartományba. Ekkor a Biblia már nem Istenről, az élő Istenről beszél, hanem már csak mi beszélünk, és mi határozzuk meg, mit tehet Isten, és mi mit akarunk, és mit kell tennünk…
Mivel a pusztán étellel való jóllakás nyilvánvalóan nem elegendő az embernek, annak, aki nem akarja bebocsátani Istent a világba és az emberbe, az érdekfeszítő izgalmak csiklandozását kell nyújtani, amelyek borzalmai a nézőkben pótolják és háttérbe szorítják a vallásos megragadottságot… (47)
Ne kísértsd Uradat, Istenedet! (MTörv 6,16)
Mit is tehetnék hozzá!
Santo subito!
2023.01.09. 08:47 emmausz
A pápa gondolatmeneteiből
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr6218021922
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek