Mickey webnaplója

Ha azt írom: sucuri, anakonda, ariranha, arara, briguisa, találgathatod, kit olvasok. De mire odaérek, hogy caboclo, caetitu, capivara, cobra cega, immár biztosan kitalálta mindenki, hogy Molnár Gábor valamelyik brazíliai útleírását olvasom.
Így is van.
Tegnap a könyvmegállóból újabb kötetét hoztam el (Az óriáskígyók földjén).
S ha mindez nem volna elég, M. fiú ma megajándékozott egy Karinthy-válogatással (Följelentem az emberiséget).
Csak bírja vaksi szemem a terhelést – elolvasni a sok-sok vadászkalandot, a sok-sok krokit.  
***
Ma Piliscsabára vitt az utunk. Élénk hideg északi szél kéredzkedett a kabátunk alá, de mi nem hagytuk. Viszont tisztára fújta a levegőt. Ha Dobogókőre mentünk volna, könnyen lehet, hogy láttuk volna a kilátóból a Kárpátokat. Tiszta időben előfordul az ilyesmi.
Fotózásra igencsak alkalmas lett volna a terep. Éles kontúrok, szépen megvilágított tájak sorjáztak a robogó vonat ablaka elé. Alig készítettem képet. Délután oldalról világította meg a tájat a nap. De sokan utaztak a vonaton, nekem meg nem támadt ingerenciám az adott körülmények között kattintgatni.
Márpedig a fotós halála, ha csak bámulja a tájat, de nem cselekszik. Persze nem köteles minden valamirevaló látványt közszemlére tenni. Elég, ha magában elraktározza a sok esztétikus látványt.    
***
Hazajőve meghallgattam Várhelyi Asztrik szűk órás beszámolóját, amelyben felfedte, hogy az átkosban hogyan történt a bencések és más szerzetesrendek módszeres mószerolása, megfigyelése, ellehetetlenítése. Igaz, kell a tényfeltárás. Mégis bárhányat megnézek, mind valamiképpen hervasztó.
Sokkal inkább tetszik az az űrfelvétel, amelyen egy hosszú fénypászmában felsejlik egy pont. Ez a pont a saját bolygónk. Az űrből igen egységesnek látszik. A végtelen térben mindössze egy parányi pötty az egész. Ránézésre nem gondolná senki, hogy mennyi gyalázatosságot valósít meg benne a szűnni nem akaró rosszakarat.
Isten legyen hozzánk irgalmas!