Ma végig kellene aludnunk a napot, mert az éjszaka mással voltunk elfoglalva. Az ég csaknem folyamatosan villogott, hol halványabban, hol élesebben. A hidegfront felhőzete fölött, között, olykor alatta villámlott. A dolog érdekessége, hogy a villámok zöme a levegőben sült ki, mindössze két vastag lángoszlopot észleltem, mely tőlünk délre csapott valamibe. Azért biztos ennél lényegesen több jutott a földre is, mert bár a tévénk jó, a kábelcsatorna (DIGI) közvetítése megszűnt. Gondolom, hogy kivételesen nem nálunk kell keresni a hiba okát.
Tehát éjjel hol felébredtünk, hol felriadtunk, ilyen sűrű villámlássorozattal még nem szembesültünk.
Zivatar is kialakult több nekifutásban, és még egyáltalán nincs vége. Most csak felhős az ég, de folyt köv. ma délután.
***
Elszaporodtak a FB-on a legkülönfélébb korú emberek rendőrség által való keresései. A napokban két nő és egy férfi iránt érdeklődött a hatóság.
Sűrűbb lett az emberrablás?
Sűrűbb az elkóborlás?
Vagy netán csak a nyilvánosságra hozatal lett gyakoribb?
Hezitálok azon, hogy vajon megosszam-e a keresettek anyagát, vagy se. Mindkettő mellett és ellen szólnak érvek. Azért általában megosztom. Hátha nem ront, hanem segít az eltűntek sorsán.
***
Vallási rádióadók kérnek anyagi segítséget, mert fennmaradásukat veszélyben látják.
A lepramisszió is, de az ukrán menekültek, a Száhel-övezet mélyszegénységben élő nincstelenek is, a magyar szegényekről ne is beszéljünk.
***
Rossz a M.-éknak, mert nincs villámhárító a házukon. Jó a M.-éknak, mert nincs pincegarázsuk, ennél fogva nincs, ami villámárvíz alkalmával víz alá kerüljön.
Remélem, hogy mind a villámcsapás, mind a vízár elkerüli őket, mert ahogy fogalmazni szoktam: a baleset, mint olyan, igen ostoba dolog. Nincs semmi értelme!
2023.08.05. 10:52 emmausz
Egy világos éjszaka után
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr9118186619
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek